Futsal

Visszatrükközték magukat a Bikák

Első körben az MLSZ versenybizottsága nem fogadta el az elmúlt szezonban bronzérmes Gödöllői Bikák nevezését a teremlabdarúgó-bajnokságra.

Kapcsolódó cikkek

Fogadj pénz nélkül a londoni olimpia eseményeire, és nyerd meg a legújabb iPhone-t a Rangadó.hu Facebook játékán!

A klub elöljárói fellebbeztek a döntés ellen, de a szövetség illetékesei nem tágítottak. Mi több, a sorsolás elkészítésekor sem számoltak a csapattal. A gödöllői fiúk azonban mégis ott lesznek az élvonal augusztus végén induló idényében.

A Gödöllői Hírek értesülései szerint a Bikák számára kedvezőtlen versenybizottsági döntést követően beindult a háttérmunka. Ennek az lett az eredménye, hogy az NB I-ből kivágott gödöllőiek fúziós tárgyalásokba kezdtek a legutóbbi idényben a nyolcadik helyen végző Vasas 1988 Déli Futsal illetékeseivel. A konzultáció-sorozat oda vezetett, hogy Gödöllői Bikák pályára léphetnek az augusztus 27-én kezdődő idényben. Ráadásul úgy, hogy a csapatnevet is megtarthatják, mérkőzéseiket az egyetemi sportcsarnokban játszhatják, és az együttes ráadásul számos új taggal bővül.

Úgy tudni, hogy a szövetség prominensei azért nem fogadták el a gödöllőiek nevezését, mert a játékosok egyesületeként megjelölt gazdasági társaság, az SE Sports Evolution Kft. nem rendelkezett a szükséges adóigazolásokkal. Alternatív megoldásként – állítólag még a nevezés leadása előtt – felvetődött, hogy az együttes tagjait átigazolják a Gödöllői Sport Klubhoz, ám ebben az esetben ez az egyesület, mivel NB I-es szakosztályt működtet, elesett volna a vállalkozások társasági adójából (TAO) elkülönített céltámogatás jelentős részétől.

Az egyfajta trükközésnek nevezhető történet további részleteivel kapcsolatosan Pecze Dániel, a Gödöllői Sport Klub elnöke elmondta, hogy a teremlabdarúgók a jövőben a fővárosiakat eddig is foglalkoztató 1988 Déli Football Club igazolt játékosai lesznek, és a Baranyai Pál, Szente Tamás alkotta edződuó irányításával, valamint az egykori gödöllői sikerkovács tréner, Kis János szakmai segítségével vágnak neki a futsal NB I új szezonjának. Első meccsüket augusztus 27-én, hétfőn a Rubeola FC Csömör gárdája ellen vívják az egyetemi sportcsarnokban.

Az élvonal a korábban megszokott 12 csapat helyett tizeneggyel rajtol, és változik a lebonyolítás rendszere is: immár nem egyenes kieséses rendszerben zajlik majd a rájátszás, hanem felső- és alsóházi ütközeteken dől el a végső helyezések sorsa.

Egyelőre nem tisztázottak a feltételek, de felvetődött, hogy a Gödöllő–Vasas fúziónak olyan következménye is lesz, hogy egy, a feltörekvő tehetségekből verbuvált formációt – kihasználva az MLSZ által biztosított 90 százalékos nevezési- és játékvezetői díjra vonatkozó kedvezményt – beneveznek az NB II-be.

További hír, hogy a gödöllői futsalosok képviselik majd a szakágat a szeptember 1-én, szombaton, a telki edzőközpontban megrendezendő FociFesztiválon.

Olvasói sztorik