Két magyar játékos csapata találkozott a hongkongi bajnokság huszadik fordulójában péntek kora délután, azaz a Kitchee FC (Vadócz Krisztián) fogadta a Hong Kong FC-t (Ghéczy Gergely).
A sereghajtó vendégek a huszonhetedik percig állták a sarat, ekkor azonban Segovia góljával megszerezte a vezetést a Kitchee, majd még a szünet előtt Sandro is betalált, így 2-0-s állásnál mehettek a felek pihenni.
A félidő után jött a hazai henger, Sandro az 51. percben ismét gólnak örülhetett, majd az 53. percben még nehezebb helyzetbe került a Hong Kong FC, miután piros lapot kapott Maholo. Ez pedig megnyitotta a gólcsapot, további hét alkalommal vette be a Kitchee - Segovia még hármat, Sandro kettőt, Tayo és Lum egy-egy gólt lőtt - a vendégek kapuját, kialakítva ezzel a 10-0-s végeredményt.
Vadócz Krisztián és Ghéczy Gergely is végig a pályán volt.
A Cracovia Kraków Litauszki Róberttel a kispadon győzte le 1-0-ra a Slask Wroclawot a lengyel élvonal 28. fordulójában.
Bese Barnabás megszerezte első gólját a francia másodosztályban.
Nagy Dániel kezdő volt a Würzburger Kickersben, de a szünetben lecserélték – addig egy sárga lapot jegyzett a Hannover elleni német másodosztályú meccsen. Csapata a 28. fordulóban 0-0-t ért el.