Légiósok

Vadócznak fájó pont a magyar válogatott

A Kitchee SC középpályása sajnálja, hogy nem lehet ott a portugálok elleni tétmérkőzésen.

Megszerezte első gólját Vadócz Krisztián a hongkongi élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban. Csapata, a Kitchee SC jelenleg a tabella második helyén áll. A magyar középpályás január közepétől az idény végéig, vagyis május elejéig szerződött az ázsiai együtteshez, őt kapcsolták egyenesen Ázsiából a Digi Sport Reggeli Start műsorában.

– Örülök, hogy hamar sikerült megrúgnom első gólomat új csapatom színeiben, és végeredményben nagyarányú győzelmet (5-1) arattunk, ennek természetesen nagyon örültünk.

A beilleszkedésről

– Beilleszkedés-specialista vagyok, hiszen az utóbbi években jópár új öltözőbe léptem be, de a Kitchee-nél sem volt gond az akklimatizációval. Ha az ember jó játékosként mutatkozik be, még hamarabb elfogadják, szerencsére eddig jól megy a szekerünk. Izgalmas hónap elé nézünk, hiszen ha a hátralévő öt mérkőzésünket megnyerjük, biztosan bajnokok leszünk.

A hétköznapokról

– Egy élhető óriásvárosba kerültem, a letelepedésemet a klub mindenben segítette, nekem gyakorlatilag csak azzal kellett foglalkoznom, hogy jól játsszak. Ha győz a csapat, önfeledten lehet barangolni a városban, viszont ha nem nyerünk, akkor senkinek nincs kedve semmihez.

A válogatottról

– Sajnos csak nagyon messziről figyelem a válogatott körüli eseményeket – ez mindig fájó pont. Ha az ember egészséges, jól teljesít és a képességei is megvannak, akkor várná, hogy részt vehessen a magyar válogatott életében. Ez nekem most sajnos nem adatik meg. A portugálok elleni mérkőzés szombaton későn lesz, ezért valószínű, hogy aludni fogok – persze jobb volna, ha ez nem így lenne. A legutóbbi Eb-mérkőzésen nagyon jól játszottunk ellenük, most azért más a feltétel, C. Ronaldóék előzetesen nagyon esélyesek. Jó lenne ott lenni és szenvedni a portugálok ellen, de külső szemlélőként csak azt tudom mondani, hogy nem egyszerű ellenük játszani, hiszen ők a csoport favoritjai.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik