utazás

Lezajlott az osztályozó az orosz bajnokságban: a másodosztályban negyedik SZKA Habarovszk az első meccsen és a visszavágón is 0-0-t játszott az Orenburggal, majd tizenegyesekkel kiharcolta a feljutást. A városról azt érdemes tudni, hogy 15 mérföldre található a kínai határtól, keletebbre van még Pekingnél is, vagyis közelebb fekszik Amerikához, mint mondjuk Moszkvához... Stadionja pedig továbbra is Lenin nevét viseli. Szentpétervártól megközelítőleg 9000 kilométerre található. A két város között vagy egy repülőjárat, ami 10 óra alatt teszi meg az utat, mindez vonattal hat napot vesz igénybe... Első hallásra hajlamos mindenki az ellenfeleket sajnálni, pedig a Habarovszk játékosai állnak rendkívül fárasztó szezon előtt, hiszen a riválisoknak csak egyszer kell odautazniuk, nekik viszont minden második héten át kell repülniük a fél világot
2017. 05. 29. 10:02
Korábban beszámoltunk arról, hogy hiába vezetett már 3-1-re is a Liverpool, végül 4-3-as vereséget szenvedtek a Bournemouth játékosaitól a vasárnapi angol bajnokin. A hajrában nagyot bukó Liverpool játékosait a klub szakvezetése Barcelonában irányította, ahol néhány napos, mini edzőtáborban vesznek részt. A keret már vasárnap éjjel megérkezett a katalán városba, Jürgen Klopp a környezetváltással, illetve a melegebb éghajlattal próbálja meg felrázni együttesét a nem mindennapi vereség után. A fiaskót követően a Vörösök a tabella harmadik fokára csúsztak vissza, a hét utolsó napján a West Ham United ellen javíthatnak.
2016. 12. 05. 16:18
Mint ismert, szombat este sorsolták az Európa-bajnokság csoportjait. A magyar válogatottnak Portugália, Ausztria és Izland lesz az ellenfele a csoportkörben. Korábbi cikkünkben már részletesen foglalkoztunk vele, hogy a különböző csoportokon belül a kiemelteknek hány kilométernyi utazás jut a helyszíneket folyamatosan váltó sorsolás miatt. Nos, a mieink közepesen jó, vagy éppen közepesen rossz helyzetben lesznek: körülbelül nyolcszáz kilométert kell majd utazniuk az első és a harmadik mérkőzés között. Ausztriával kezd a Storck-csapat június 14-én Bordeaux-ban, ezután pedig következik az izlandiak elleni mérkőzés Marseille-ben négy nappal később. Légvonalban mintegy 500 kilométer a távolság, ez repülővel a hivatalos menetrendek szerint 1 óra 10 perc alatt megtehető – azon szurkolók, akik viszont autóval kísérik meccsről-meccsre a csapatunkat, akár 650 kilométert is kocsikázhatnak Montpellier-n keresztül, mire elérik a második úticélt. Marseille-ből irány Lyon, a csoport utolsó találkozója 22-én, ahol Portugália lesz az ellenfél. Repülővel 55 perc a hivatalos menetrend a 275 kilométeres útra, és autóval sem sokkal nagyobb a távolság: 315 kilométert kell levezetni, ami a helyi viszonyok között – a Google útvonaltervezője szerint 3 óra alatt meg is tehető. Körülbelül nyolcszáz kilométer vár a csapatunkra 8 nap leforgása alatt, míg az autózó szurkolók ennél több – a parkolóhelyek keresését is beleszámítva –, akár 1000 kilométert is megtehetnek a mieink első meccsei alatt.
2015. 12. 13. 13:00
Olvasói sztorik