united

José Mourinho, a Manchester United portugál menedzsere dühösen nyilatkozott csapata Hull City elleni csalódást keltő döntetlene után. A legnagyobb gondja az volt a mérkőzésen, hogy úgy látta, az ellenfél nem akart futballozni, hanem kizárólag arra törekedett, hogy minél kevesebb játékkal teljen el a találkozó. Mourinho három alkalommal is hosszasan beszélgetett a negyedik játékvezetővel, akitől nem azt a választ kapta, amire számított. - A minap azt mondta egy tartalék játékvezető az egyik menedzsernek, hogy semmi baj, bírom a habitusodat. Ehhez képest engem pedig figyelmeztettek, hogy üljek le, különben felküldenek a lelátóra - utalt a portugál Jürgen Kloppra, a Liverpool menedzserére, aki simán megúszta, hogy a Chelsea elleni mérkőzés közben a tartalék játékvezetővel ordítozott. - De tudjátok, én más vagyok. Rám más szabályok vonatkoznak – folytatta Mourinho. A sajtótájékoztató végig feszült hangulatban zajlott, ám az igazi feketeleves a portugál tréner BBC-nek adott nyilatkozata volt közvetlenül a találkozó után - írja a goal.com. Amikor a riporter a játékvezető ténykedéséről kérdezte, Mourinho így zárta szavait: - Nos, ha nem értesz a futballhoz, talán nem kellene mikrofont adni a kezedbe Ouch. Jose Mourinho is not a happy man... pic.twitter.com/66A8NHlfTB— BBC Sport (@BBCSport) 2017. február 1.
2017. 02. 02. 13:12
Szerda este három mérkőzéssel zárult a Premier League 23. fordulója. A Manchester City 4-0-ra kiütötte idegenben a West Ham United együttesét, így pontszámban beérte a Liverpoolt. A másik manchesteri csapat, a United rengeteg helyzetet elpuskázott a kiesés ellen menekülő Hull City ellen, így gól nélküli döntetlen született az Old Traffordon. A Vörös Ördögök hátránya négy pont a City mögött. Premier League, 23. forduló: West Ham United - Manchester City 0-4 Manchester United - Hull City 0-0 Stoke City - Everton 1-1
2017. 02. 01. 23:00
Úgy tűnik, hogy a Tottenham 20 éves angol támadó középpályása, Dele Alli a remek formájának köszönhetően őrült összegek kifizetésére ösztönzi a világ legnagyobb klubjait. A Premier League-ben már 11 gólos játékos már felkeltette a spanyol Real Madrid figyelmét is, és a legfrissebb hírek szerint most a Manchester United is bejelentkezett érte. A királyi gárda állítólag 58 millió eurót sem sajnálna, ám brit lapok szerint a United akár 100 millió fontot is hajlandó fizetni, hogy Alli az Old Traffordra igazoljon. A hírt Vincent Rodríguez, a szuperügynök, Jorge Mendes korábbi munkatársa szellőztette meg. Manchester United have been vigorously scouting Dele Alli for 6 months. The club have ID'd him as their No.1 target. Spurs want £100m #mufc— Vincent Rodríguez (@VRodriguezlaw) 2017. január 24.
2017. 01. 27. 08:37
A Foot Mercato értesülései szerint a Marseille-ben ismét remek formában futballozó Lassana Diarrát akarja leigazolni a Manchester United. A 31 éves, 34-szeres francia válogatott középpályás korábban szerepelt a Chelsea, az Arsenal csapatában is, 2009-ben pedig 20 millió eurót fizetett érte a Real Madrid, ahol három évet játszott, a vörös ördögöket irányító José Mourinho keze alatt is. A United minden bizonnyal olcsón szerződtetni tudná a rutinos védekező középpályást, piaci értékét 5 millió euróra becsüli a Transfermarkt.
2017. 01. 24. 13:32
A Manchester United hivatalos honlapján jelentette be, hogy egy évvel, 2018-ig júniusáig meghosszabbította Antonio Valencia nyáron lejáró szerződését. Az ecuadori futballista a 2009-es Old Traffordra igazolása óta 271 meccsen 23 gólt lőtt, és 6 trófeát nyert a Vörös Ördögökkel. A 2011-12-es idényben a United-szurkolók az Év Játékosának választották. A 31 éves játékos alapembernek számít José Mourinho irányítása alatt, a mostani szezonban 23 mérkőzésen lépett pályára jobb oldali védőként.
2017. 01. 17. 15:04
Több, mint 300 tétmeccsen lépett pályára a Manchester United színeiben Rio Ferdinand, aki manapság televíziós szakkommentátorként dolgozik. A Vörös Ördögök korábbi klasszis védője még mindig hatalmas MU-szurkoló, és vasárnap a stúdióban sem fogta vissza magát, amikor a hajrában Zlatan Ibrahimovic egyenlített a Liverpool elleni rangadón. Íme
2017. 01. 16. 08:53
Olvasói sztorik