tajti

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon A Puskás Akadémia FC hivatalos honlapján köszönte meg a távozó szakmai igazgató, ifj. Tajti József eddigi munkáját. Mint írják, a „kiemelkedő szaktudásának, profi mentalitásának és állandó fejlődni akarásának köszönhetően az elmúlt években eredményesebben szerepeltek utánpótlás csapataink, és a tudatos nemzetközi kapcsolatok építésének köszönhetően fiataljaink rendszeresen játéklehetőséget kaptak külföldi csapatok ellen is. Elvitathatatlan érdeme van abban, hogy 2014–2015-ös szezonban a Puskás Akadémia fennállása legeredményesebb éve volt. Hat versenyző korosztályból három aranyérmes, egy ezüstérmes, egy pedig negyedik helyezett lett, ráadásul a felcsúti fiatalok képviselhetik hazánkat ősszel az ifjúsági bajnokok ligájában. Akadémiánk szakmai irányításán túl a 2015-ös Puskás-Suzuki Kupa szervezőbizottságának elnökeként, Magyarország egyik legjelentősebb nemzetközi utánpótlás tornájának lebonyolításában is oroszlánrészt vállalt.”
2015. 07. 14. 11:51
Olvasói sztorik