sztk

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Szombaton rendezik a Puskás Akadémia FC – Szigetszentmiklós mérkőzést az NB II Nyugati-csoportjának nyolcadik fordulójában. A SzTK-tól előbb Horváth Ferenc vezetőedző, majd segítője, Szamosi Tamás is az élvonalbeli Kecskeméthez távozott. Az utódot még nem találták meg, ezért a korábbi szövetségi kapitány, az Újpest mestereként egykor bajnoki címet nyerő Várhidi Péter sportigazgató ül le a kispadra a felcsúti találkozón. A szakember korábban irányította már a csapatot, és sportigazgatóként azóta is részt vesz a napi munkában, vagyis tökéletesen képben van – írja a klub honlapja. A szombati meccsen egyébként Darko Basztovanov és Barna Zsolt nem léphet pályára, mert továbbra sem egészségesek, Deutsch Bence pedig eltiltását tölti.
2012. 10. 06. 09:11
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A Szigetszentmiklós hazai pályán 3-1-re nyert a BKV Előre ellen az NB II Nyugati-csoportjának hetedik fordulójában. Gólokat, kapufákat és sok helyzetet hozott a mérkőzés. A vasárnapi találkozón Márkus Tibor góljával szerzett vezetést az SzTK, ám ezt még ki tudta egyenlíteni az ellenfél. Ezt követően azonban Csiszár Zoltán és Bali Péter is eredményes volt, így magabiztos győzelmet aratott a házigazda. A gólok kívül három kapufa is jelezte a nyertes csapat fölényét. A találkozó összefoglalóját követően az egyik gól szerzője Csiszár Zoltán, valamint a megbízott, ám azóta Kecskemétre távozó edző, Szamosi Tamás értékelte a látottakat.
2012. 10. 03. 14:22
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A Szigetszentmiklós hazai pályán 2-0-ra győzött a Veszprém FC ellen az NB II Nyugati-csoportjának ötödik fordulójában. Érdekesség, hogy ez volt az SzTK első olyan meccse a szezonban, amely nem 2-1-re végződött. Szombat délután Hullám Attila szerzett vezetést a 17. percben, a középpályás Bali Péter passza után volt eredményes. Az első játékrészben fölényben is voltak a házigazdák, még akkor is, ha nem sok helyzet adódott. A fordulás után az átszervezett Veszprém irányított, de komoly lehetősége nem akadt. A hajrában viszont Besztercei Attila varázsolta Márkus Tibor fejére a labdát, a csatár pedig el is döntötte a találkozót. A találkozóról készült összefoglaló, valamint Horváth Ferenc vezetőedző és Márkus Tibor gólszerző értékelése itt látható.
2012. 09. 19. 18:25
[url=”http://jatek.rangado.hu/”][size=”14”][b]Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és
2012. 09. 14. 17:18
Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk Megszerezte első győzelmét a Zalaegerszeg az NB II Nyugati-csoportjában. A ZTE a negyedik fordulóban hazai pályán nyert a Szigetszentmiklós ellen. A találkozó mérlege: tizenegy sárga és két piros lap, két hazai- és egy vendéggól. A hazai együttes viszonylag gyorsan vezetést szerzett, és ezzel az előnnyel vonulhatott pihenőre. Simonfalvi Gábor gólja mellett nem sok minden történt, ám a második 45 perc igencsak eseménydús volt. Az 51. percben Szamosszegi Gábor megkapta második sárgáját, mellé pedig a pirosat is. Ez azonban nem szegte az SzTK kedvét, mert nem sokkal később Márkus Tibor egy szöglet után egyenlíteni tudott. Úgy nézett ki, a szigetszentmiklósiaknak sikerül emberhátrányban döntetlent elérniük, ám egy teljesen érthetetlen döntés után tizenegyeshez jutott a ZTE! A labda mögé előbb Pavicsecsics állt, ám ő fellökte Dénes kapust, így piros lapot kapott, de Szalai értékesítette a büntetőt (2-1).
2012. 09. 13. 18:57
Olvasói sztorik