soroksár

Pénteken este lejátszotta első nyári edzőmeccsét a 2016–2017-es másodosztályú bajnokság őszi idényére készülő Soroksár SC. Az ellenfél a skót első osztály hatodik helyezettje, a Ross County volt – írja a soroksári klubhonlap. A Magyarországon edzőtáborozó skót gárda a hét elején 3-1-re legyőzte az NB I-es Paks együttesét, így nem számíthattak könnyű összecsapásra a soroksáriak a Telki Edzőközpontban megrendezett mérkőzésen. Látható volt, hogy a skót gárda előrébb tart a felkészülésben, ám negyedóra után sikerült felvenni a ritmust a soroksáriaknak – addigra már hátrányba kerültek, mi több, Holczer Ádám kivédett egy tizenegyest is –, s még a szünet előtt Koós Gábor remekbe szabott szabadrúgásával egyenlítettek. A második félidőben mindkét oldalon sokat cseréltek a szakvezetők, az eredmény azonban már nem változott. Nemzetközi felkészülési mérkőzés Ross County (skót) – Soroksár SC 1-1 (1-1) Gólszerzők: Irvine (10.), illetve Koós (44.)
2016. 07. 09. 09:17
Harmadik napja készül együtt a Soroksár SC a 2016–2017-es másodosztályú bajnokság őszi idényére, s egyelőre mindennaposak a változások a keretben – írja a klub honlapja. Szerdán egy érkezőről és egy távozóról tájékoztatták a szurkolókat. A Ferencvárostól tavasszal kölcsönbe érkezett kapus, Kunsági Roland szerződése lejárta után visszatért az Üllői útra, majd megegyezett a Győri ETO együttesével, így az őszi idényt az NB III-as gárdában tölti. Ugyanakkor egy új játékos érkezése is biztossá vált: a jászberényi nevelésű, Felcsúton, Cegléden, Kecskeméten és Ajkán is megfordult, 22 éves balhátvéd, Pesti Dávid már be is kapcsolódott a munkába.
2016. 06. 29. 14:40
Bár a soroksári játékosok számára már beköszöntött a nyári szünet, s megkezdték szabadságukat, a klub vezetői még sűrű napokat élnek meg – írja a Soroksár SC honlapja. A másodosztályú bajnokság végeztével több játékosnak lejárt a szerződése, így velük, illetve az erősítésként kiszemelt labdarúgókkal is javában tárgyalnak a vezetők. – Örömmel jelenthetem be, hogy újabb két játékos írta alá szerződésének meghosszabbítását – tájékoztatta a honlapot Szűcs Mihály klubigazgató. – A szinte az egész szezont sérülés miatt kihagyó, s csupán a hajrára felépülő Lovrencsics Balázs újabb egy, a tavaly nyáron Soroksárra érkezett Gárdos András két esztendőre kötelezte el magát klubunkkal. Reményeim szerint napokon belül valamennyi játékosunkkal sikerül megegyeznünk a közös munka folytatásáról. A következő idényre június 27-én kezdi meg a felkészülést a csapat.
2016. 06. 07. 15:20
Harmadik törökországi mérkőzésén a Soroksár SC kétgólos hátrányból felállva 2-2-es döntetlent játszott a német negyedosztályú Offenbach Kickers ellen – számolt be a másodosztályú klub honlapja. Az első félidő derekán hátrányba került a magyar csapat, majd nem sokkal később már 2-0 állt a kijelzőn. Azonban a játékrész lefújása előtt Gohér révén sikerült tizenegyesből szépíteni. A második negyvenöt percben már sokkal összeszedettebben, tetszetősebben futballozott a soroksári együttes, aminek meg is lett az eredménye. Jobb oldali támadás végén Korozmán remek beadását Csilus juttatta becsúszva az ötösről a kapuba. Ezzel a találattal ki is alakult a találkozó végeredménye.
2016. 02. 08. 22:22
Olvasói sztorik