NB II

NB II: reccsent a boka, súlyos soroksári sérülés

Mihály Dávid lehet, hogy a bokaműtétet sem ússza meg.

A Soroskár SC hétvégi remek győzelmét kicsit elhomályosítja, hogy a Balmazújváros elleni találkozó első gólját szerző Mihály Dávidot nem sokkal találata után hordágyon kellett lehozni a pályáról – írja a soroksáriak honlapja.

A téli felkészülés utolsó napjaiban a klubhoz került Mihály Dávid az őszi meccshiány leküzdése után szép lassan utolérte magát, és az elmúlt négy-öt hétben remek formába lendült. A szombati találkozó hatodik percében már a harmadik gólját szerezte a csapat színeiben. Nem sokkal később azonban fájdalomtól gyötörve, hordágyon hagyta el a pályát.

– Az Uzsoki Kórházban elvégzett elsődleges orvosi vizsgálatok alapján részlegesen elszakadt a jobb bokám, de végleges diagnózis csak a mai, újabb vizsgálatok után lesz – felelte a klubhonlap érdeklődésére Mihály Dávid. – Sajnos még az is benne van a pakliban, hogy teljes a szakadás, akkor pedig műteni kell. Legjobb esetben is hat hét pihenő után kezdhetem csak el a rehabilitációt, azaz még a felkészülés első napjaiban is csak könnyített munkát végezhetek majd.

Azt is elmondta, mire emlékszik a sérüléséből.

– Talán tíz perc telt el a meccsből, már vezettünk egy-nullra, s úgy éreztem, nekem is megy a játék. Az oldalvonal mellett levettem egy labdát, s azzal a lendülettel azonnal meg is toltam. A hátam mögül érkezett a vendégek játékosa, rátaposott a bokámra és testtel meglökött. Elvesztettem az egyensúlyom, kibicsaklott a lábam, s miközben a földre estem, még egyszer rálépett a jobb bokámra. Akkor egy reccsenést hallottam, azaz akkor szakadhatott el vagy be a szalag. Durva szabálytalanság volt, melyért a piros lap sem lett volna túlzás. A legfájóbb mégis az, hogy oda sem jött elnézést kérni a szabálytalanságért…

Mihály Dávid számára tehát idejekorán, két fordulóval a bajnokság befejezése előtt véget ért a szezon. Zalaegerszegen, majd a jövő hét végi, Sopron elleni hazai zárórán csak az oldalvonal mellől szurkolhat a társaknak.

Olvasói sztorik