NB II

NB II: Lovrencsics és Gárdos is hosszabbított Soroksáron

Bár a soroksári játékosok számára már beköszöntött a nyári szünet, s megkezdték szabadságukat, a klub vezetői még sűrű napokat élnek meg – írja a Soroksár SC honlapja.

A másodosztályú bajnokság végeztével több játékosnak lejárt a szerződése, így velük, illetve az erősítésként kiszemelt labdarúgókkal is javában tárgyalnak a vezetők.

– Örömmel jelenthetem be, hogy újabb két játékos írta alá szerződésének meghosszabbítását – tájékoztatta a honlapot Szűcs Mihály klubigazgató. – A szinte az egész szezont sérülés miatt kihagyó, s csupán a hajrára felépülő Lovrencsics Balázs újabb egy, a tavaly nyáron Soroksárra érkezett Gárdos András két esztendőre kötelezte el magát klubunkkal. Reményeim szerint napokon belül valamennyi játékosunkkal sikerül megegyeznünk a közös munka folytatásáról.

A következő idényre június 27-én kezdi meg a felkészülést a csapat.

Olvasói sztorik