Rugani

Úgy tűnik, hogy vezéráldozattal járt a Juventus számára a pénteki, Atatalanta elleni 2-2-es döntetlen, ugyanis nagy valószínűséggel a szezon hátralévő részére kidőlt a torinóiak olasz válogatott védője, Daniele Rugani. A 22 éves középhátvédnél kisebb lábtörést állapítottak meg az orvosok, amivel eldőlt, hogy a Monaco elleni Bajnokok Ligája elődöntőt biztosan ki kell hagynia.
2017. 05. 01. 09:40
A Serie A-ban szereplő Juventus a csapat hivatalos weboldalán számolt be róla, hogy Daniele Rugani 2021-ig szóló új szerződést írt alá a klubbal. A 22 éves olasz játékos már az előző idényben is többször pályára lépett a Juventusban, ám idén az állandó védelmi trió, Andrea Barzagli, Leonardo Bonucci és Giorgio Chiellini sorozatos sérülései miatt még több szerepet kap, illetve kaphat a közeljövőben is. A mostani szezonban már hét alkalommal kezdett a Juvéban, és remek teljesítménye mellett három gólt is szerzett, a bajnokságban a Cagliari és az Atalanta , míg a Bajnokok Ligájában a Dinamo Zagreb kapujába talált be. Az olasz felnőtt válogatottban eddig kétszer pályára lépő Rugani 2015 nyarán tért vissza Torinóba, az azt megelőző két szezonban az Empoliban szerepelt kölcsönben. A toszkán gárdánál a 2014/2015-ös idényben nem mindennapi tettet hajtott végre: mind a 38 Serie A-s mérkőzésen pályán volt az első perctől az utolsóig, ráadásul egyetlen egy sárga és piros lapot sem kapott - írja a digisport.hu
2016. 12. 14. 15:44
Olvasói sztorik