Nemzetközi foci

Sarri új sztárcsapatot épít Londonban

Az olasz mester négy Serie A-játékossal együtt érkezhet meg a Chelsea-hez.

Nemzetközi sajtóhírek szerint hamarosan bejelentik a Chelsea FC új vezetőedzőjét, Antonio Contét honfitársa, Maurizio Sarri válthatja a londoni kispadon.

Az olasz sajtó már azt is tudni véle, hogy az 59 éves szakember alaposan felforgatja a sztárcsapatát keretét, kinevezése után ugyanis egyből négy klasszist igazolna a Serie A-ból.

A kívánságlistáján Gonzalo Higuaín, Dries Mertens, Daniele Rugani és Kosztasz Manolasz kapott helyet.

A Napoli edzőjeként Sarri már dolgozott együtt Higuaínnak, a Tuttosport szerint Juventus csillagát mindenképpen szeretné újra a soraiban tudni. Ugyanígy a belgák ászát, Mertenst is vinné magával a Napoliból, sajtóhírek szerint ő a legelső érkezők között lehet.

Beszámolók szerint Rugani (Juventus) és Manolasz (AS Roma) köré épülhetne az új Chelsea-védelem a Sarri-érában.

címlapkép: Matteo Ciambelli/NurPhoto via Getty Images

Olvasói sztorik