racskó

Első olvasatra ijesztően veszélyes balesetet szenvedett a napokban Racskó Roland, az NB II-ből kieső Kozármisleny játékosa. A szerdán megosztott Facebook-poszt szerint szerencsére a labdarúgó gyakorlatilag sérülés nélkül megúszta a bajt - írja a hlsz.hu. Kedves ismerőseim! Tegnap a média által is lehozott, 16:12-kor az M6-os autópályán 120-130-as tempónál Dunaszentgyörgynél bekövetkezett "brutális" balesetnek én voltam az egyedüli okozója és elszenvedője egyaránt. A Székesfehérvár irányába tartó sávból indulva, a szalagkorlátot ledózerolva, a Pécs irányába tartó sáv, leállósávjában állt meg az autóm közel 100 m-t csúszva fejtetőn. A kiérkező helyszínelők arra a következtetésre jutottak, hogy nagy valószínűséggel elaludhattam pár másodpercre és ez okozhatta a balesetet. Ezt követően a saját lábamon szálltam ki a kocsimból, pár karcolással megúsztam a dolgot. A helyszínelők azt mondták, 15 éves pályafutásuk alatt ilyet nem láttak, hogy ekkora csattanásnál, ki tudott volna szállni bárki is az autóból, rajtuk kívül a kiérkező mentők és az ottani emberek is elmondták, hogy ma újjászülettem. Pusztán azért írom ezen sorokat, hogy akit érdekel, az első kézből informálódjon, valamint felhívjam a figyelmet, hogy mindenki nagyon figyeljen oda magára vezetés közben. Én nem éreztem magamon, hogy fáradt lennék, nem ásítoztam, mégis bekövetkezett a baj. A legfontosabb: HIGGYETEK A CSODÁKBAN! Én tegnap részese lehettem egynek. Szeretnék köszönetet mondani a kiérkező hatóságoknak, mind nagyon korrektek és kedvesek voltam velem. Valamint szintén köszönöm azon embereknek, akiket bár sajnos feltartóztattam útjukon, mégis nagyon kedvesek és segítőkészek voltak! (Facebook, Racskó Roland oldala)
2017. 06. 22. 21:54
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A Lombard Pápa játékosai pihennek ugyan, de a menedzsment tagjaira ez nem mondható el. A klub vezetői az NB III-as Csákvárban futballozó Racskó Rolandot szeretnék a védelem közepére leigazolni. Tóth Bálint együttese azért keres védőt, mert Jaszmin Mecsinovics, illetve Zoran Supics játékjogát az MLSZ a bundaügy miatt felfüggesztette. A 24 éves játékosért a Szolnoki MÁV FC is bejelentkezett. Ez azért érdekes, mert a másodosztály csapat edzője az a Kis Károly, aki korábban már irányította a csákvári labdarúgó felkészülését, ugyanis Pakson együtt dolgoztak – írja a veol.hu.
2014. 01. 03. 15:20
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.