nb2

Az NB II Nyugati-csoportjának augusztus közepén esedékes rajtjára készülő SVSE-GYSEV-Goldschmidt hazai pályán, háromszáz néző előtt 2-1-re legyőzte a néhány nap múlva kezdődő NB I-es idény egyik bajnokesélyesét, a Győri ETO FC-t. A soproni siker értékét növeli, hogy az élvonalbeli együttes a legerősebb összeállításban lépett pályára. A 21. percben a szlovén Kronaveter két méterről a felsőlécet bombázta telibe. öt perccel később Trajkovics nem hibázott, így az ETO 1-0-ra vezetett a szünetben. Az 53. percben Gyánó Szabolcs közelről lőtt a győri kapuba (1-1), majd a 74. percben egy újabb jobboldali soproni akció végén Deme Imre talált a győri kapuba (2-1). Egyelőre úgy tűnik, hogy sikeres volt a soproniak erősítése, hiszen a támadósor tagjai közül Gyánó a Kozármisleny, Deme pedig a Tatabánya csapatától érkezett a közelmúltban.
2012. 07. 23. 12:02
Lejátszotta első edzőmérkőzését az NB II Keleti-csoportjában szereplő Szeged 2011 csapata, amely 2-0-ra győzött a harmadosztályú Hódmezővásárhely ellen. A szemtanúk szerint a találkozó nem volt valami épületes látvány, s az is biztos, hogy a szegedieknek lesz még mit gyakorolniuk a hétfőn kezdődő, gyulai edzőtáborban. Az első félidő végén vezetést szerzett a Szeged 2011: Laczkó beívelése után Kérit lökték el, a játékvezető próbált előnyszabályt alkalmazni, aztán négy-öt másodperc múlva mégis befújta a büntetőt, amelyet Borbély a jobb alsóba lőtt. A szünetre végül kétgólos előnnyel vonulhatott a hazai csapat, köszönhetően Jovánczainak és a határozatlan vásárhelyi védelemnek: a Szeged támadója a jobb oldalon vett át egy labdát, betört a tizenhatosra, ahol legnagyobb megdöbbenésére szétnyílt előtte a védőfal, így 12 méterről a jobb alsóba lőtt (2-0). A második félidőre más felállásban, egy másik szegedi csapat jött ki, teljesen leült a meccs, egy épkézláb támadást nem láthatott a százfős közönség. Jellemző momentum volt, hogy a játékvezető a 89. percben lefújta a mérkőzést.
2012. 07. 23. 10:35
Olvasói sztorik