nagy

A Ceglédről távozó edző, Nagy Mihály korábbi csapatánál, a szintén másodosztályú Credobus Mosonmagyaróvárnál lett szakmai igazgató. A szakember hároméves szerződést írt alá a klubbal. – Amint nyilvánosságra került múlt kedden, hogy távozok Ceglédről, a Mosonmagyaróvár elnöke azonnal megkeresett. Egyeztettünk, a mai nappal pedig megállapodtunk – tudta meg a Rangadó.hu Nagy Mihálytól.
2017. 03. 21. 21:40
Télen távozott a Ferencvárostól Nagy Dominik, a fiatal magyar középpályás a Legia Warszawa mellett tette le a voksát, de tétmérkőzésen még sem a bajnokságban, sem pedig korábban az Európa Ligában nem debütálhatott a felnőtt csapatban. Honfitársunk ugyanakkor hétvégén szerepet kapott a harmadik ligában szereplő Legia II színeiben, csapatával 3-0-s győzelmet arattak a MKS Kaczkan Huragan Morąg felett. Nagy 79 percet töltött a pályán, a klub honlapjának tudósítása szerint a támadásokból aktívan vette ki részét.
2017. 03. 06. 15:26
Olvasói sztorik