meleg

Az angol szurkolók többségének nem okozna gondot elfogadni, hogy klubjukban meleg futballisták is játszanak. A BBC rádió internetes felmérése szerint a mintegy négyezer megkérdezett hallgató 82 százaléka úgy nyilatkozott, semmi kifogása nem lenne, ha homoszexuális játékos szerepelne a csapatban. Nyolc százalék vélekedett úgy, hogy ebben az esetben már nem támogatná tovább kedvenceit. Greg Clarke, az angol szövetség (FA) elnöke egy hete azt mondta, hogy a maga részéről csak óvatosan bátorítaná a labdarúgókat melegségük vállalására, mivel a drukkerek esetleg sértőnek találhatnák a vallomást. Hozzátette, szégyelli, hogy a játékosoknak félniük kell a kitárulkozástól, és kemény fellépést ígért a homofób szurkolói megnyilvánulások ellen.
2016. 10. 27. 08:21
A spanyol labdarúgó liga elnöke, Javier Tebas nem zárta ki, hogy elhalasztják a La Liga hétvégi küzdelmeit. Az Ibériai-félszigetet késő nyári hőséghullám sújtja, a hőmérséklet több helyen meghaladja a 40 fokot. A legfrissebb beszámolók szerint leginkább a szombat délutáni Celta Vigo - Atletico Madrid és a Real Madrid - Osasuna mérkőzés van veszélyben. – Ha a hőmérséklet hétvégén is eléri a 40 fokot, néhány mérkőzést elhalasztunk a fordulóból. Ilyen meleg időjárási körülmények között nem lehet játszani – nyilatkozta Tebas elnök.
2016. 09. 07. 15:22
Olvasói sztorik