Manchester United

A portugál O Jogo információi szerint a Manchester United kész 40 millió eurót áldozni a Benfica jobb oldali véjőéért, Nélson Semedoért. José Mourinho nincs megelégedve Matteo Darmian teljesítményével, és januárban mindenképp erősítene ezen a poszton. A vörös ördögök már hónapok óta figyelik a 22 éves portugál válogatott játékost, és a United megfigyelői vasárnap jelen voltak a Benfica Belenenses elleni bajnokiján. Semedo az idei szezonban 13 meccsen lépett pályára, amelyeken 1 gólt és 1 gólpasszt jegyez, piaci értékét jelenleg 4 millió euróra becsülik.
2016. 10. 27. 20:24
Az Angol Labdarúgó-szövetség fegyelmi eljárást indított José Mourinho ellen. A Manchester United menedzsere az október 17-i Liverpool elleni rangadó előtt szóba hozta a találkozót dirigáló Anthony Taylor játékvezetőt. Mourinho azt állította, hogy a sípmesternek nehéz dolga lesz, mert a játékvezetői bizottság nagy terhet rakott rá azzal, hogy olyan bírót küldött a meccsre, aki az Old Trafford közelében él. Az F.A szabályai szerint a menedzserek a meccsek előtt nem tehetnek megjegyzéseket a játékvezetőre. Mourinhónak nem ez az első fegyelmi eljárása, a Chelsea mesterének az angol szövetség már többször megbüntette, amiért a játékvezetőkkel foglalkozott.
2016. 10. 27. 17:16
Nem mindennapos szituáció történt a szerda esti Manchester United-Manchester City Angol Ligakupa nyolcaddöntő mérkőzés előtt. Amikor a csapatok szokás szerint felálltak egy vonalban a pályán a köszöntés előtt, a játékvezető Mike Dean fura szagra lett figyelmes. A spori aztán egyből az asszisztense mezére gyanakodott, és igaza lett. A segítője dresszéből áradt az az iszonyú bűz, ami megcsaphatta Mike Dean orrát, az arckifejezéséből látható, nem lehetett kellemes.
2016. 10. 27. 11:14
Mint arról korábban beszámoltunk, a Bogdán Ádámot is soraiban tudó Wigan vezetősége a gyenge eredmények miatt menesztette Gary Caldwell menedzsert. A legfrissebb hírek szerint Ryan Giggs az elsőszámú jelölt a pótlására. A Manchester United ikonja a nyáron hagyta el csapatát, s azóta vár, hogy valahol lehetőséghez jusson. Korábban a Swansea-val is szóbahozták, miután menesztették Francesco Guidolint. Akkor Giggs azt nyilatkozta, hogy a klub ambíciói nem egyeztek az övéivel. A walesi középpályás nem rendelkezik sok edzői tapasztalattal, két évet töltött el Luis van Gaal mellett, ám menedzserként még nem próbálhatta ki magát. A fogadóirodák oddsai alapján viszont jó esély mutatkozik arra, hogy a jövőben Bogdán Ádám is a kezei közt fejlődhessen.
2016. 10. 26. 12:06
A Manchester United korábbi játékosa szerint jelen pillanatban legalább egymillió mérföldre van a jó teljesítménytől szeretett klubja, de élesen bírálta Zlatan Ibrahimovic játékát is. Gordon McQueen így fogalmazott a Chelsea-től elszenvedett 4-0-s vereség után. – Ibrahimovic eddig semmit nem mutatott, nagyon gyenge. Úgy játszik, mint egy igazi öregember. Lehet, hogy tavaly ötven gólt rúgott a PSG színeiben, de a francia bajnokság nem hasonlítható a Premier League-hez – ezt látni kell. Azt gondolom, Zlatan nem elég jó a Manchester Unitedhez. Biztosan nem lő majd szezon végéig harminc gólt. Azt hiszem, jelen állás szerint annak is örülhet, ha góljainak száma kétszámjegyű lesz – nyilatkozta McQueen.
2016. 10. 24. 21:55
Olvasói sztorik