liverpool

Daniel Sturridge a több játéklehetőség reményében távozhat a Liverpooltól januárban - adta hírül a Daily Mirror. A 27 éves angol válogatott támadó csatár az idei szezonban még egy tétmeccset sem játszott végig, és a hírek szerint elfogadta, hogy Jürgen Klopp menedzser csak kiegészítőemberként számít rá. Sturridge a Premier League-ben idén még nem talált a kapuba, de az Európa Ligában 116 perc alatt már négyszer is eredményes volt. A korábban Chelsea-ben, Boltonban és Manchester City-ben is megforduló játékos piaci értékét 21 millió fontra becsülik, és állítólag a West Ham United illetve a Stoke City is szívesen a soraiban látná.
2016. 11. 15. 11:36
Remek formát mutat az új szezonban a Liverpool, Jürgen Klopp csapata a hétvégi fordulót követően élre áll. A vörösök tizenegy PL-mérkőzésen 26 pontot zsebeltek be, egyik legjobbjuk pedig a csatársorban az a Philippe Coutinho, aki az idei szezonban már hat gólnál és ugyanennyi gólpassznál jár. Egy legfrissebb kimutatás szerint a fiatal brazil a legtermékenyebb Premier League játékos ami a gólszerzést vagy az előkészítést illeti. A 24 éves támadó hetvenöt percenként kerül olyan akcióba, amelyekből gól is születik. NEW: Under Klopp's guidance, Coutinho has become the most productive attacker in the Premier League, scoring or assisting every 75 minutes pic.twitter.com/rdZtPb7alr— John Burn-Murdoch (@jburnmurdoch) 2016. november 7.
2016. 11. 07. 11:50
Olvasói sztorik