külföld

Ismét edzőt vált az olasz élvonalban szereplő, Balogh Norbertet is foglalkoztató Palermo. Az olasz klubnál, mely jelenleg a kiesést jelentő 18. helyen áll a tabellán, megköszönték Walter Novellino munkáját – a szakember március 10-e óta töltötte be a vezetőedzői posztot. A Palermo szó szerint falja az edzőket idén: Giuseppe Iachinit november 10-én rúgták ki, majd utódja, Davide Ballardini január 11-én távozott. Fabio Viviani csak beugróként vezette a csapatot, az ő állása január 18-án meg is szűnt, és Giovanni Tedesco sem bírta sokáig – ő február 10-én köszönt el. Giovani Bosi hivatalosan február 15-éig volt a csapat élén, majd a visszacsábított Iachini másodszor is ki lett rúgva március 10-én.
2016. 04. 11. 20:53
Vasárnap menesztette vezetőedzőjét a Kalmár Zsoltot is foglalkoztató FSV Frankfurt. A német másodosztályú együttes azután köszönte meg Thomas Oral munkáját, hogy a csapat 4-1-es vereséget szenvedett a bajnokság 29. fordulójában. A vasárnapi kirúgást hétfőn az új szakvezető bejelentése követte: a 14. helyezett kispadjára Falko Götz, a korábban a Hertha BSC-t is irányító tréner ül le.
2016. 04. 11. 14:24
A címvédő Chelsea 1-0-ra kikapott a Swansea vendégeként az angol bajnokság 33. fordulójának szombati játéknapján, így megszakadt a december 19., Guus Hiddink vezetőedző kinevezése óta tartó veretlenségi sorozata. Bár a londoni Kékek a holland szakember irányításával most először veszítettek bajnoki meccset, maradtak a tabella 10. helyén. A sereghajtó Aston Villa helyzete egyre kilátástalanabbá válik: a birminghami csapat ezúttal a vendég Bournemouth-tól kapott ki. Premier League, 33. forduló: Aston Villa – Bournemouth 1-2 (0-1) Crystal Palace – Norwich City 1-0 (0-0) Southampton – Newcastle United 3-1 (2-0) Swansea City – Chelsea 1-0 (1-0) Watford – Everton 1-1 (1-1) Korábban: West Ham United – Arsenal 3-3 (2-2) Később: Manchester City – West Bromwich Albion 2-1 (1-1) Vasárnap játsszák: Sunderland – Leicester City 14.30 FC Liverpool – Stoke City 17.00 Tottenham Hotspur – Manchester United 17.00
2016. 04. 09. 20:57
A Real Madrid az első félidőben szerzett négy góllal kiütötte a vendég Eibart a spanyol bajnokság 32. fordulójának szombati első mérkőzésén. A mérkőzésen egyszer eredményes és két gólpasszt adó Cristiano Ronaldo lett a spanyol bajnokság első olyan játékosa, aki egymás utáni hat idény mindegyikében legalább 30 gólt szerzett. Primera División, 32. forduló: Real Madrid – Eibar 4-0 (4-0) Később: Espanyol – Atletico Madrid 1-3 (1-1) Real Sociedad – FC Barcelona 20.30 Real Betis – Levante 22.05 Pénteken játszották: Granada – Málaga 0-0 Vasárnap játsszák: Sporting Gijón – Celta Vigo 12.00 Valencia – Sevilla 16.00 Villarreal – Getafe 18.15 Athletic Bilbao – Rayo Vallecano 20.30 Hétfőn játsszák: Deportivo La Coruna – Las Palmas 20.30
2016. 04. 09. 18:44
A címvédő és listavezető Bayern München 3-1-re győzött Stuttgartban a német bajnokság 29. fordulójának szombati játéknapján. A bajor gárda már öt mérkőzés óta veretlen. A Werder Bremen 2-1-re kikapott a vendég Augsburgtól. A brémaiak magyar válogatott játékosa, Kleinheisler László a 81. percben lépett pályára a hazaiak gólját szerző Florian Grillitsch helyett. A Huszti Szabolcs nélkül felálló Eintracht Frankfurt hazai pályán veszített 2-0-ra a Hoffenheimmel szemben. Bundesliga, 29. forduló: Eintracht Frankfurt – Hoffenheim 0-2 (0-0) FC Ingolstadt – Borussia Mönchengladbach 1-0 (0-0) Hamburger SV – SV Darmstadt 1-2 (0-1) VfB Stuttgart – Bayern München 1-3 (0-1) Werder Bremen – FC Augsburg 1-2 (1-0) Pénteken játszották: Hertha BSC – Hannover 2-2 (1-1) Később: VfL Wolfsburg – FSV Mainz 1-1 (0-0) Vasárnap játsszák: FC Schalke – Borussia Dortmund 15.30 1. FC Köln – Bayer Leverkusen 17.30
2016. 04. 09. 17:37
Olvasói sztorik