Juventus

A Serie A-ban szereplő Juventus a csapat hivatalos weboldalán számolt be róla, hogy Daniele Rugani 2021-ig szóló új szerződést írt alá a klubbal. A 22 éves olasz játékos már az előző idényben is többször pályára lépett a Juventusban, ám idén az állandó védelmi trió, Andrea Barzagli, Leonardo Bonucci és Giorgio Chiellini sorozatos sérülései miatt még több szerepet kap, illetve kaphat a közeljövőben is. A mostani szezonban már hét alkalommal kezdett a Juvéban, és remek teljesítménye mellett három gólt is szerzett, a bajnokságban a Cagliari és az Atalanta , míg a Bajnokok Ligájában a Dinamo Zagreb kapujába talált be. Az olasz felnőtt válogatottban eddig kétszer pályára lépő Rugani 2015 nyarán tért vissza Torinóba, az azt megelőző két szezonban az Empoliban szerepelt kölcsönben. A toszkán gárdánál a 2014/2015-ös idényben nem mindennapi tettet hajtott végre: mind a 38 Serie A-s mérkőzésen pályán volt az első perctől az utolsóig, ráadásul egyetlen egy sárga és piros lapot sem kapott - írja a digisport.hu
2016. 12. 14. 15:44
Újabb érdekes statisztikával jött ki a CIES Football Observatory, a svájci sporttudományokkal foglalkozó szervezet. A legfrissebb statisztikájukban azt vizsgálták, melyek azok a klubok, amelyek a legtöbbet foglalkoztatják a válogatott labdarúgóikat. Ezek szerint ezt a listát a Juventus vezeti, amelynek 21 válogatott futballistája van, ők eddig 2016-ban 157 meccsen 12 454 percet játszottak összesen. Érdekesség, hogy a Juve mögött a Tottenham a második és nem sokkal, csak 445 perccel és két válogatott-játékossal van kevesebbje a londoniak keretének. Az sem meglepő, hogy a Barcelona, a Real Madrid, a Bayern München, a Manchester United és a Manchester City is az élmezőnyben található. Az öt legnagyobb ligát (angol, francia, német, olasz és spanyol) leszámítva a Fenerbahce áll a legelőkelőbb helyen, a 13. a török csapat 18 játékossal, 94 meccsel és 7011 perccel. A thaiföldi Muang Tong United a legjobb nem UEFA-klub, nekik 10 játékosuk, 84 meccsük és 6611 percük van, amely a 17. helyre elég. Meglepő, de egy laoszi klub is befért a legjobb 25-be, ahol legtöbben az angol Premier League-ben szerepelnek. Magyar csapat nincs a százas listán, de azt tudjuk, hogy a Ferencváros adta a legtöbb válogatott játékost, de az ő összpercük nem érte el a 100. helyre elegendő 2762 percet. Az FTC 2016-ban Dibusz Dénest, Pintér Ádámot, Gera Zoltánt, Nagy Dominikot, Lovrencsics Gergőt és Böde Dánielt adta a magyar válogatottnak. Az azóta már visszavonult Stanislav Sestákot a szlováknak, Cristian Ramírezt az ecuadorinak - írja az index.hu 1. Juventus 2. Tottenham 3. Barcelona 4. Arsenal 5. Real Madrid 6. Manchester United 7. Bayern München 8. Manchester City 9. Chelsea 10. Southampton
2016. 12. 13. 17:46
A La Gazzetta dello Sport legfrissebb beszámolója szerint januárban hatmillió euró ellenében igazolhatja le a Juventus kiszemeltjét, Axel Witselt. A Serie A címvédője már nyáron szerette volna soraiban tudni a belga játékost, de a Zenit az utolsó pillanatban lefújta az üzletet. A 27 éves középpályás szerződése jövő nyáron jár le az orosz együttesnél – akik ezért télen már hajlandóak lennének megválni a játékosoktól. Mivel nem kíván hosszabbítani a szentpéterváriakkal, utoljára januárban kaphatnak érte átigazolási összeget.
2016. 12. 12. 17:34
Olvasói sztorik