hotel

A brazil válogatott tagjaként készül az olimpiára Neymar, a Barcelona klasszisa már a nemzeti tizenegy Rio de Janeiro-i hoteljében tartózkodik. Egy túl lelkes Neymar-fan nem bízott semmi a véletlenre, betört a szállodába, ám végeredményben csak a mosodáig jutott... A rendőrörs, Vladimir Passos a következő részleteket osztotta meg az AFP munkatársaival: „A hotel egyik személyzete azt vette észre, hogy a gyanúsított furcsán viselkedett, majd értesített minket. A 21 éves férfi azt tervezte, hogy megközelíti Neymart, illetve a csapat többi tagját. Kiderült, a fiatal hamis beléptetőkártyával rendelkezett, ezért letartóztattuk." Beszámolók szerint a férfi célja csak az volt, hogy szelfit készítsen Neymarral.
2016. 07. 29. 12:13
A Mezőkövesd Zsóry Futball Club Kft. nyílt közbeszerzést írt ki egy 42 szobás sportszálló építésére, amelynek a becsült költsége nettó 500 millió forint – a felhívás a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. Az építési terület a Mezőkövesd melletti Zsóry Fürdő belterületén, a régi Zsóry autóskemping helyszíne. A tervezett szálloda épületének alapterülete 2421.71 négyzetméter, amely – külön eljárásban – már engedélyt is kapott. Az ajánlattevő mérlege az utóbbi három évben egyszer lehetett negatív. Nem tehet ajánlatot az a cég, amelynek a nettó árbevétele – szintén az utóbbi három évben, összesen – nem éri el a nettó 500 millió forintot és ebből a magasépítési árbevétel kevesebb nettó 375 millió forintnál. Az ajánlattételi határidő szeptember 8. Az összességében legelőnyösebb ajánlat lesz a nyertes úgy, hogy az ár hetven, míg a szakmai ajánlat minősége húsz súlyszámot kap az értékelésnél – írja az MTI.
2015. 08. 26. 13:43
Olvasói sztorik