gyász

Hosszan tartó súlyos betegség után életének negyvenhatodik évében elhunyt a Ferencváros, a Kispest Honvéd és a DVSC korábbi kapusa, Horváth Dezső. A hálóőr pályafutásának legemlékezetesebb pillanata valószínűleg az 1993-as Magyar Kupa-döntő volt, amely során a Haladás elleni büntetőpárbajban egy kis táncolás után bravúrral kivédte a szombathelyi játékos tizenegyesét.
2016. 09. 28. 19:21
Életének 62. évében Elhunyt Onhausz Tibor, a Ferencváros saját nevelésű labdarúgója, aki bajnok és KEK-döntős is volt a Fradival - közölte a szomorú hírt a zöld-fehérek hivatalos honlapja. Augusztus 25-én elhunyt a Ferencváros korábbi labdarúgója, Onhausz Tibor. A zöld-fehérek saját nevelésű játékosa Rákosi Gyula keze alatt ifjúsági bajnoki címet nyert 1974-ben, és már a 19. születésnapját megelőzően, 1974. május 25-én bemutatkozhatott a Fradi első csapatában, ráadásul rögtön kezdőként. Dalnoki Jenő együttesében ugyanakkor a kezdetekben nem volt alapember, az 1975-ös KEK-menetelés során azonban öt mérkőzésen is pályára lépett, a döntőben például épp Nyilasi Tibort váltotta az utolsó fél órára. Onhausz Tibor az ezt követő évben bajnoki címet is ünnepelhetett a Fradival, igaz nem léphetett pályára, mivel a Magyar Néphadseregben tett eleget kötelezettségeinek. A kiváló labdarúgó később a Győri ETO csapatához került, ahol két további bajnoki címet és egy Magyar Kupa elsőséget gyűjtött be, majd a Siófok csapatában folytatta pályafutását újabb kupagyőzelemmel gazdagítva eredménylistáját. A játékos végül a Veszprém együtteséből vonult vissza.
2016. 08. 25. 22:15
A lengyel másodosztályú GKS Katowice fiatal játékosa, a 19 éves Dominik Koszowski tragikus hirtelenséggel hunyt el. A beszámolók szerint vasárnap éjjel vagy hétfőn hajnalban szúrták halálra egy pályaudvaron az egyik rivális lengyel csapat huligánjai. A futballistát hiába szállították kórházba, az orvosok nem tudták megmenteni az életét. Három, vele egykorú elkövetőt keres a rendőrség. A 101greatgoals.com hozzátette, Koszowski 9 éves kora óta erősítette a katowicei együttest.
2016. 08. 24. 08:52
Olvasói sztorik