francia

A már biztos kieső Svédország 2-0-ra legyőzte a vereség ellenére negyeddöntőbe jutó franciákat az Európa-bajnokság D-csoportjának harmadik fordulójában. Ribery nagy helyzete vezette fel a mérkőzést, majd a svédek veszélyeztettek, ám Toivonen kisodródva a kapufa külső élét találta el. Később unalmas mezőnyjáték folyt, és csak a szünet után élénkült meg az iram. Ekkor már a kapusoknak is több dolguk akadt, majd Ibrahimovic az Európa-bajnokság egyik legszebb találatával vezetést szerzett az északiaknak. A hajrában Giroud első labdaérintéséből egyenlíthetett volna, majd a hosszabbítás perceiben Larsson a felső lécről kipattanó labdát vágott a kapuba, így aztán a svédek pontokat tudtak szerezni búcsúmeccsükön. Érdekesség, hogy Laurent Blanc szövetségi kapitány irányításával eddig veretlen volt a francia csapat, amelynek 23 mérkőzés után ez volt az első veresége a jelenlegi szövetségi kapitánnyal.
2012. 06. 20. 06:53
A francia válogatott pénteken 2-0-ra nyert a társházigazda Ukrajna ellen az Európa-bajnokság D-csoportjának második fordulójában. Az özönvízszerű esőzés és a villámlás miatti, csaknem egyórás kényszerszünet után a felázott talajon nem sok lehetőség adódott a csapatok előtt, de hazai részről az első mérkőzésen duplázó Sevcsenko, míg a franciák oldaláról Debuchy és Mexés is megszerezhette volna a vezetést. A fordulást követően az ukránok kezdtek veszélyesebben, ennek ellenére a franciák három percen belül két gólt is szereztek, ezzel gyakorlatilag eldöntötték az összecsapást. Az 53. percben egy kontra végén Benzema passzolt a jobb oldalon felfutó Menezhez, a szélső befelé húzott, és tíz méterről kilőtte a bal alsó sarkot. Az 56. percben Cabaye vett le egy labdát a tizenhatoson belül, majd Huszjev szorításában, a védő lábai között a bal alsó sarokba lőtt. Az ukránok erejéből a szépítésre sem futotta.
2012. 06. 16. 13:39
Olvasói sztorik