follmann

A FOX Sports televíziós csatorna munkatársa lett a brazil repülőgép-szerencsétlenség egyik túlélője, Jakson Follmann. A 25 éves kapus egyike azon három játékosnak, aki túlélte a 2016. november 28-i Chapecoense együttesét szállító légikatasztrófát, miután a brazil csapat gépe Kolumbia felett lezuhant a hajnali órákban. Follman a szerencsétlenségben súlyos sérüléseket szenvedett, a jobb lábát amputálni is kellett, de aztán február elején megkapta és kipróbálhatta protézisét. A futballista a jövőben paralimpikonként, illetve televíziós szakkommentátorként folytatja a pályafutását. A FOX Sports csatornával a napokban írta alá a szerződését, amiről kirobbanó örömmel számolt be a közösségi oldalán a követőinek - adta hírül a blikk.hu – Nagyon boldog vagyok, hogy egy újabb kihívás előtt állhatok. Ezen a héten írtam alá a szerződésemet a FOX Sportshoz. Ez egy új fejezet az életemben. Fantasztikus, családias hangulatban fogadtak, ami még több motivációt ad, hogy tanulhassak és fejlődhessek. Megyek tovább, hiszen ez még csak a kezdet! Számítok rátok! – írta a fotója mellé a brazil focista. Jakson Follmann (@jaksonfollmann) által megosztott bejegyzés, 2017. Ápr 15., 14:11 PDT
2017. 04. 18. 08:51
Továbbra is számítanak a Chapecoense csapatánál a repülőgép-katasztrófában az egyik lábát elveszítő kapusra, Jakson Follmannra. Mint ismert, november végén szörnyű tragédia rázta meg a brazil labdarúgást. Történt ugyanis, hogy a Copa Sudamericana fináléjára utazó brazil Chapecoense együttesét szállító utasszállító repülőgép lezuhant Kolumbia felett. A szerencsétlenséget hatan élték túl, köztük három labdarúgó. A klubnál bíznak abban, hogy a szerencsétlenséget túlélő két hátvéd, Neto és Alan Ruschel visszatérhetnek a pályára, de addig senki nem viselheti azokat a mezszámokat, amelyeket korábban ők. Ugyanez a helyzet a 24 éves hálóőrrel, Jakson Follmannal is, akire szintén számít a klub. – Reméljük, hogy Neto és Alan még magára húzhatja a Chape szerelését, de Follmannra is mindenképp számítunk valamilyen minőségben – mondta a klub sportigazgatója, Rui Costa. A csapat újjáépítésében kölcsönvett játékosok segíthetnek majd, amiben a riválisok abszolút partnerként viszonyulnak a kialakult helyzethez. A Chape az első bajnoki mérkőzését január 26-án, csütörtökön a Joinville ellen játssza.
2017. 01. 06. 08:41
Olvasói sztorik