feleség

Az aranylabdás és világbajnok Ronaldo különös történetet osztott meg a Real Madridnál eltöltött időszakáról. Egy rádióműsorban akkori csapattársa, Luis Figo feleségéről beszélt. A már visszavonult 40 éves Fenomén az Onda Cero nevű műsornak nyilatkozott. - Emlékszem, odajött hozzám Florentino Pérez, a Real elnöke. Megkért rá, legyek többet otthon és bulizzak kevesebbet, úgy, ahogy például Figo is teszi. Azt feleltem, "persze, ha olyan nőm lenne, mint Figónak, én is többet akarnék otthon lenni.
2016. 10. 18. 16:55
A pénz nem minden: Dejan Lovren, a Liverpool védője hiába keres hetente 65000 fontot (23,5 millió forintot), ez mégsem volt elég feleségének, helyette összejött egy favágóval, aki mindössze 200 fontot (73000 forintot) visz haza hetente - írja a Daily Mail cikke alapján a Blikk. Anita - bár férjével 16 éves koruk óta vannak együtt és két gyönyörű gyereket nevelnek - decemberben, hazalátogatott családjához és elcsavarta a fejét egy egyszerű erdész, akivel később Liverpoolban egy hotelben éjszakázott. A pár ezután folyamatosan üzengetett egymásnak, majd Anita márciusban hazautazott Zágrábba, hogy egy válóperes ügyvéddel találkozzon. Miután Lovren rájött, hogy élete párja félrelépett, teljesen összetört lelkileg és testileg is. Állítólag ezért sem láthattuk őt nyáron focizni a horvát válogatott színeiben.
2016. 08. 08. 17:24
Hétfőn a magyar labdarúgó-válogatott középpályásának, Elek Ákosnak a felesége, Elek-Tóth Éva telefonon jelentkezett a Mokkában. Éva elmondása szerint csoda, hogy a párja ott lehetett a franciaországi Európa-bajnokságon, akinek korábban részleges oldalszalag-szakadása volt. Hála a csapat orvosainak hamar rendbe hozták a sérült testrészét, így Elek is játszhatott a kontinensviadalon a többiekkel együtt. A házaspárnak volt alkalma a torna alatt is találkozni, mivel Éva is kint volt a belgák elleni mérkőzésen vasárnap, viszont legközelebb csak a mai napon fognak újra összefutni a Hősök terén, mivel egy kisebb bulit tart a válogatott és itt köszöntik a szurkolók az Eb-n a nyolcaddöntőig jutó focistákat - írja a blikk.hu A hölgy elmondása szerint azonban nem maradnak a fővárosban, egyenesen hazamennek párjával együtt Miskolcra. – Nehezen indult az Európa-bajnokság, mert Ákos az utolsó bajnokiján egy csúnya rúgást kapott, aminek egy oldalszalag szakadás lett a végeredménye, ezért sem tudtuk, hogy a kapitány kiviszi-e az Eb-re vagy sem. Szerencsére három hét alatt sikerült felépülnie – mondta Éva.
2016. 06. 27. 15:29
Olvasói sztorik