everton
Az Everton és a Milan is akarja az Európa-ligában triplázó edzőt.
2016. 06. 02. 15:40
Menesztették Roberto Martínezt, az angol élvonalban szereplő Everton FC vezetőedzőjét.
A 42 éves spanyol szakvezető irányításával a liverpooli együttes az FA Kupában és a Ligakupában is elődöntős volt, de a Premier League-ben az elvárásoknál gyengébben szerepelt, a vasárnapi utolsó forduló előtt csupán a 12. helyen áll.
Az Everton a legutóbbi tíz fordulóban egyetlen mérkőzést nyert meg, a városi rivális Liverpool elleni rangadót pedig 4-0-ra elvesztette.
Martínez 2013-ban vette át a csapat irányítását. Utódja a brit sportsajtó szerint elődje, David Moyes, vagy az Ajax kispadjáról távozó holland Frank de Boer lehet.
2016. 05. 12. 19:55
A Manchester United a 93. percben lőtt góllal verte meg 2-1-re az Evertont, ezzel bejutott a döntőbe az angol FA Kupában.
Az 57. percben a liverpooliak részéről Lukaku büntetőt hibázott.
A szombati mérkőzésnek a londoni Wembley Stadion adott otthont, és ugyanitt rendezik meg vasárnap a másik elődöntőt, majd május 21-én a finálét is.
A Manchester United 19. alkalommal jutott a világ legrégebbi labdarúgó kupasorozatának döntőjébe, ezzel beérte az Arsenalt. A MU leguóbb 2004-ben nyert aranyérmet.
FA Kupa, elődöntő:
Manchester United – Everton 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Fellaini (34.), Martial (93.), illetve Smalling (öngól, 75.)
Vasárnap:
Crystal Palace – Watford 17.00
2016. 04. 23. 20:21
Liverpooli játékossal pótolnák a gabonit.
2016. 04. 19. 11:04
Az angol szövetség növelte a spanyol csatárra kirótt büntetést.
2016. 04. 01. 15:12
A portugál tréner szelleme még mindig a Stamford Bridge-n kísért...
2016. 03. 26. 11:04
Az amerikai kapus a nyáron klubot vált és a hazájában folytatja.
2016. 03. 20. 17:29
Guus Hiddink és az ellenfél is megvédte a Chelsea spanyol játékosát.
2016. 03. 13. 11:30
Roberto Martínez menedzser leszögezte, nagy szerep vár Muhamed Besicsre.
2016. 02. 26. 11:56