debrecen

A szakmai stáb és a klubvezetés döntése értelmében Szakály Péter, Geoffrey Castillion, Ognjen Djelmic, Kuti Krisztián és Balogh János nem kezdi meg felkészülést a DVSC első csapatával. Az említett labdarúgók máshol folytatják a pályafutásukat. Valakinek már van csapata, míg másoknak a következő napokban a klub értékesíti vagy kölcsönadja a játékjogát - olvasható a DVSC hivatalos honlapján. Új játékosok igazolásával kapcsolatban folynak az egyeztetések. Kölcsönből visszatért Barna Szabolcs, aki ősszel Nyíregyházán futballozott és Varga Kevin, aki Balmazújvárosban játszott. Rajtuk kívül még négy fiatal, Kerekes Krisztián, Csősz Richárd, Nagy Kevin és Koval Viktor csatlakozott az első kerethez.
2017. 01. 10. 10:56
Mint ismert, a DVSC kedden kezdi meg a felkészülést a tavaszi szezonra. Az első edzőmérkőzésre január 21-én kerül sor, és „házon belül” zajlik majd, ugyanis a kis Loki és az U19-es csapatunk játékosaival felálló együttes ellen lesz két találkozó a Debreceni Labdarúgó Akadémián – írja a klub hivatalos honlapja. Január 25-én az NB II-ben remeklő Kisvárda és Balmazújváros ellen lép pályára a Loki, majd január 27. és február 8. között zajlik a portugáliai edzőtábor, amely alatt egy rangos tornán is részt vesz együttesünk. Február 11-én a Békéscsaba ellen mérkőznek meg a hajdúságiak Debrecenben, egy héttel később pedig már kezdődik a bajnokság tavaszi szezonja, az első ellenfél a Ferencváros lesz a Nagyerdei Stadionban.
2017. 01. 06. 13:05
Olvasói sztorik