Coutinho

Az elmúlt két évben Neymar nyerte el a Samba Gold Trófeát, ám 2016-ban be kellett érnie a második hellyel. A legjobbnak járó elismerést ezúttal a Liverpool középpályása, Philippe Coutinho zsebelte be. A harmadik helyen a Real Madridot erősítő Casemiro végzett. A trófeát minden év végén a legjobb Európában játszó brazil játékos viheti haza. A díjat 2008-ban alapították – az első három helyezett rangsora a dél-amerikai újságírók, játékosok és az internetes felhasználók voksaiból alakul ki.
2017. 01. 01. 14:19
Ha minden a tervek szerint halad, a Liverpool FC már csak három mérkőzésen kénytelen nélkülözni Philippe Coutinhót. Egybehangzó szigetországi sajtóhírek szerint az év utolsó napján, december 31-én újra pályára léphet a Vörösek tízese, aki az előző hónapban a Sunderland elleni bajnokin szenvedett bokasérülést. A játékos bevallotta: a rehabilitációja valóban nagyon jól halad, szerencsére, nem olyan súlyos a sérülése, mint elsőre hitték. – Abban bízom, hogy már a City elleni bajnokin pályára léphetek – erősítette meg a játékos a klub hivatalos honlapján. Most már mankó nélkül tudok sétálni. Nagyon hálás vagyok az orvosi csapatnak, hogy rövid időn belül ilyen szintre tudtak hozni. – Amikor a sérülésem után pár órával megláttam a képeket és a videókat az esetről, nagyon megijedtem. A vizsgálatok után kiderült, annyira nem is rossz a helyzet, boldog vagyok, hogy ennyivel megúsztam, járhattam volna sokkal rosszabbul. Természetesen az elmúlt mérkőzéseket nagyon rossz volt a lelátóról nézni, sajnálom, hogy nem lehetek a csapat segítségére – így a brazil.
2016. 12. 13. 10:37
Korábban beszámoltunk arról, hogy a Liverpool színeiben súlyos sérülést szenvedett Philippe Coutinho szombaton a Sunderland elleni bajnokin. A brazil játékos jobb bokája sérült, alapos vizsgálat hétfőn vár rá, a klubnál viszont attól tartanak, hogy keresztszalag szakadást szenvedett. A 24 éves támadó szellemű középpályás hivatalos Instagram oldalán köszönte meg a szurkolók támogatását. – Köszönöm a családomnak, a barátaimnak és a szurkolóknak a pozitív üzeneteket, ez nagyon sokat jelent számomra – Coutinho. I'd like to thank my family, fans and friends for all the positive messages, that's very important to me. / gostaria de agradecer a minha família, fãs e amigos por todas as mensagens positivas, isso é muito importante pra mim. Philippe Coutinho (@phil.coutinho) által közzétett fénykép, 2016. Nov 27., 12:32 PST
2016. 11. 28. 10:22
Olvasói sztorik