brighton

A Brighton and Hove Albion már biztosan feljut az angol másodosztályból a Premier League-be, de bizonyára nem ilyen mérkőzésekkel szeretne elbúcsúzni a Championshiptől, mint a pénteki volt... A 44. fordulóban a Norwich City hazai pályán 2-0-ra győzött, méghozzá a vendégkapus, David Stockdale két öngóljával. Az alábbi videón látszik, hogy egyikről sem tehetett, hiszen először a keresztlécről, majd a kapufáról pattant a hátára a labda, majd onnan a hálóba. Tony Bloom klubelnök a minap azt nyilatkozta, nem igazolnak hatalmas összegekért játékosokat. Pedig egy szerencsésebb kapusra mindenképpen szükségük lenne az élvonalban...
2017. 04. 22. 08:42
Hihetetlenül szerencsés góllal egyenlített kedd este a Newcastle az éllovas Brighton elleni rangadón az angol másodosztályban. A Szarkák egyik játékosa a szöglet utáni kipattanót kapásból próbálta kapura lőni, ám úgy eltörte a labdát, hogy az méterekkel mellé ment volna. Azonban jókor volt jó helyen Mohamed Diamé, akit épp úgy talált el a gyengécske lövés, hogy róla a kapus és a védők felett a hálóba pattant a játékszer. Mindez a 81. percben történt, és ezt követően a 89. percben a győztes gólt is bevitte a Newcastle, így felugrott a Championship élére.
2017. 03. 01. 09:59
Olvasói sztorik