bonucci

Idén nyáron az átigazolási piac legnagyobb meglepetése kétségkívül az AC Milan, amely már eddig több mint 211 millió eurót költött, és még nincs vége az erősítéseknek. A Juventus védőjéért, Leonardo Bonucciért például 42 millió eurót adtak. „Ez egy őrült ötlet volt, nem is akartunk nekifutni, de aztán Vincenzo Montella vezetőedző szólt, hogy próbálkozzunk bátran” – nyilatkozta Marco Fassone vezérigazgató. „Nagyon fontos jel, hogy most Bajnokok Ligája-klubok játékosai csatlakoznak hozzánk. Bonucci érkezése jelzi a jövőt. Ő egy nagy küzdő, egy vezetőegyéniség, akinek a megszerzése remek üzlet a pályán és azon kívül egyaránt. Szerencsére most Kínában vagyunk, így megvitathatjuk a tulajdonosokkal, milyen forrásaink vannak, mert azok nem korlátlanok. Amikor visszatérünk Olaszországba, már minden rendben lesz. Minden lehetőséget szem előtt tartunk, és minden bizonnyal nagy dolgot viszünk véghez” – magyarázta a klubvezető. Hozzátette, bár nagyon sok nevet lehetett olvasni a sajtóban, jó lenne, ha a Belotti, Morata, Aubameyang trióból valakit meg tudnának szerezni. „Meglátjuk, végül kire esik a választás, de vannak olyan nevek is, akik még nem bukkantak fel a címlapokon” – mondta. A legújabb beszámolók azt sugallják, hogy Belotti az elsődleges jelölt, aki 40 millió euró ellenében érkezne, illetve Gabriel Palettát, M'Baye Niangot és Manuel Locatellit kölcsönadnák a Torinónak. A dortmundi Aubameyang megszerzésére inkább a Chelsea-nek van esélye, a Real Madrid pedig több mint 80 millió eurót szeretne Moratáért.
2017. 07. 16. 13:21
Olvasói sztorik