Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Kevesebb, mint egy hét maradt a világbajnokság rajtjáig. Immár minden csapat a felkészülése hajrájába ért, és az utolsó előkészületi meccseit vívja. A következő napokban pályára lép Oroszország, Japán, Görögország, Argentína, Belgium és Spanyolország is többek között. A bet365 kiemelten követi ezeknek a csapatoknak a felkészülését, és a találkozóikat élőben közvetíti számítógépeken és mobiltelefonokon is.
Pénteken délután 16 órától lép pályára a Fabio Capello edzette orosz válogatott, amely Belgiummal, Algériával és Dél-Koreával került azonos csoportba a vébén, és egyértelműen célja, hogy ebből a négyesből jusson is tovább.
A belga tizenegy úgy érkezik a tornára, mint az egyik titkos esélyes, amely parádésan szerepelt a selejtezőkön. Most Tunézia ellen teszteli magát a csapat, amit szintén élőben lehet nézni a bet365-ön. Ezzel a meccsel egy időben játszik Argentína Szlovénia ellen, Messiék célja hogy top formába lendüljenek a vébére, hiszen, mint dél-amerikai csapat, feltétlenül ott vannak az esélyesek között.
Még a szombati programban pályán lesznek hajnalban a japánok Zambia ellen, majd a görögök Bolívia ellen. Szombaton késő este pedig a címvédő, Spanyolország Salvador elleni felkészülési meccsét közvetíti élőben a bet365. Lássuk, ki milyen főpróbát tart a nagy előadás előtt
A bet365 hétvégi élő közvetítési kínálata
Péntek:
Oroszország–Marokkó (16:00)
Szombat:
Japán–Zambia(n) (01:30)
Görögország–Bolívia(n) (02:00)
Argentína–Szlovénia (20:45)
Belgium–Tunézia (20:45)
Salvador–Spanyolország(n) (22:00)
2014. 06. 06. 11:04