bayern

Az egymás utáni ötödik bajnoki címére pályázó Bayern München sorozatban hatodszor várhatja a tabella első helyéről a német élvonal tavaszi folytatását. A bajorok szerda este, az utolsó őszi fordulóban a második helyen álló RB Leipzig együttesét győzték le simán, 3-0-ra, így ismét a tabella élén karácsonyoznak. A legutóbbi négy alkalommal a bajnoki címet is elhódította az együttes, amelynek jelenlegi helyezése jó előjel a csapat szurkolói számára. „Németország összes futballszerető embere erre a mérkőzésre várt. Két olyan csapat játszott egymással, amely mindenkinek bizonyítani akart. Kedvező eredményt értünk el, jó helyzetből várhatjuk a bajnokság folytatását” – mondta a szerdai mérkőzés után Philipp Lahm, a müncheniek csapatkapitánya. A bajorok győzelméből egy góllal vette ki a részét Robert Lewandowski, az együttes lengyel válogatott támadója, aki ezzel már 133 gólnál jár a német bajnokságban – nála többet nem német állampolgárként csak a jelenleg a Werder Bremenben futballozó perui Claudio Pizarro szerzett a Bundesligában (190). Szerdai győzelmének köszönhetően a müncheni együttes három ponttal vezet közvetlen üldözője, az újonc Lipcse előtt. A bajnokság a Bayern München számára január 20-án, a Freiburg otthonában folytatódik.
2016. 12. 22. 15:55
A német rekordbajnok Bayern München hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződést hosszabbított klasszis csatárával, Robert Lewandowskival. A lengyel gólzsák jelenlegi szerződése 2019-ben járt volna lett, ezt toldották most meg két évvel, vagyis 2021-ig marad a klubnál.
2016. 12. 13. 15:40
Arjen Robben mellett Javi Martínezre és Kingsley Comanra sem számíthat sérülés miatt a listavezető Bayern München a Borussia Dortmund elleni szombati bajnoki rangadón. Carlo Ancelotti vezetőedző pénteken a kimaradók mellett azt is megemlítette, hogy a válogatott szünet után Arturo Vidal és Douglas Costa is kisebb problémákkal tért vissza az együtteshez, az ő játékukat azonban nem fenyegeti veszély. Az olasz szakember a sérülések kapcsán annak a véleményének adott hangot, hogy a nemzetközi versenynaptár túlzsúfolt, a válogatott szünetek után sok csapat küzd hasonló problémákkal, mint jelenleg az övé. Ezért szerinte erre a helyzetre mindenképpen megoldást kell találni. A Borussia Dortmundnál abban bíztak, hogy a május óta harcképtelen Marco Reust már a csúcsrangadón ismét csatasorba állíthatják, ám pénteken a csapat vezetői jelezték, hogy erre nincs esély, a kiváló, ám sérülékeny futballista visszatérése csúszik, mert jelenleg a sarkát fájlalja. A dortmundi mérkőzést szombaton 18.30-tól játsszák.
2016. 11. 18. 14:33
Olvasói sztorik