asztana
Talán még soha nem adott ilyen módon gólpasszt Kleinheisler László, mint tette azt az Asztana BL-selejezőjén a Legia Warszawa ellen. A kazah csapat első góljánál a magyar játékos a 173 centis magasságával - vagy alacsonyságával - szinte már olyan magasra ugrott, mint a levegőben verhetetlen Cristiano Ronaldo. Harcossága és felemelkedése után pedig vezetést szerzett az Asztana Nagy Dominikék ellen.
A hármas sípszó után is Kleinheislerék örülhettek, az Asztana végül 3-1-re legyőzte a lengyeleket a harmadik kör odavágóján. A gólpasszt fejelő honfitársunk a 80., míg Nagy a 62. percig tartózkodott a pályán.
Kleinheisler gólpassza
2017. 07. 26. 16:52
A horvát Tomasovval együtt mutatták be Kazahsztánban a magyar válogatott középpályást.
2017. 07. 05. 09:08
A kazahsztáni bajnokságot vezető FK Asztana középpályása, a bosnyák Srdjan Grahovac a csapat új magyar légiósáról, Kleinheisler Lászlóról nyilatkozott a klub hivatalos honlapjának.
- Kleinheisler remek játékos, úgy gondolom, hogy nagy erőssége lehet az Asztanának. Ugyanazon a posztunk szerepelünk, tehát még nagyobb lesz a harc a csapatba kerülésért, ami mindenképp jót tesz az együttesünknek - mondta a magyar játékosról a 24 éves bosnyák válogatott.
Mint ismert, Kleinheisler a múlt héten írt alá a kazahsztáni klubhoz, de a vasárnapi bajnokin még nem volt keretben.
2017. 06. 26. 10:23
A Diósgyőr edzője szerint odakint állandó probléma a játékvezetés. Miniinterjú fotóval és videóval!
2014. 02. 07. 19:39
A DVTK 3-1-re kikapott a kazah FK Asztana elleni felkészülési mérkőzésen. Képgaléria és videó-összefoglaló
2014. 02. 07. 15:46