angol

A Brighton and Hove Albion már biztosan feljut az angol másodosztályból a Premier League-be, de bizonyára nem ilyen mérkőzésekkel szeretne elbúcsúzni a Championshiptől, mint a pénteki volt... A 44. fordulóban a Norwich City hazai pályán 2-0-ra győzött, méghozzá a vendégkapus, David Stockdale két öngóljával. Az alábbi videón látszik, hogy egyikről sem tehetett, hiszen először a keresztlécről, majd a kapufáról pattant a hátára a labda, majd onnan a hálóba. Tony Bloom klubelnök a minap azt nyilatkozta, nem igazolnak hatalmas összegekért játékosokat. Pedig egy szerencsésebb kapusra mindenképpen szükségük lenne az élvonalban...
2017. 04. 22. 08:42
A szerda esti Chelsea‒Manchester City rangadón (2-1) a házigazda londoniak spanyol csatára, Diego Costa ismét bizonyította, hogy ‒ nagyon enyhén fogalmazva ‒ nem tartozik a sportszerű játékosok közé. Ezúttal a belga válogatott Vincent Kompany ellen szabálytalankodott alattomos módón, ráadásul Mike Dean játékvezető egyáltalán nem büntette meg, pedig az eset az orra előtt történt. Ez nem jelenti azt, hogy Costa megússza az esetet, a videofelvétel alapján az angol szövetség eltilthatja, bár mivel a mérkőzés jegyzőkönyvébe nem került be az eset, valószínűbb, hogy megússza... Costa kicking Kompany pic.twitter.com/G9O5jbYGWB— James Jones (@JamesJohn2427) 2017. április 6.
2017. 04. 06. 14:00
A Chelsea játékmestere, Eden Hazard úgy véli, egyre közelebb kerülnek a bajnoki címhez a Premier League-ben, de még nem dőlhetnek hátra, még sok pontot kell begyűjteniük. A londoni Kékek múlt hétvégén ugyan kikaptak otthon a Crystal Palace-tól, de szerdán 2-1-re megnyerték a Manchester City elleni rangadót úgy, hogy mindkét góljukat Hazard szerezte. A londoni csapat jelenleg hétpontos előnnyel vezeti a tabellát. „Már majdnem ott vagyunk, de még hosszú az út. Nehéz meccsek állnak előttünk, de mindenre fel vagyunk készülve. Még nyolc mérkőzésünk lesz. Az élen akarunk zárni, ez a cél” ‒ fogalmazott a belga játékos. A szerdai találkozó első félidejében látványos futballt mutatott be a Chelsea, a másodikban azonban úgy tűnt, elsősorban előnye megtartására törekszik. „Nem tudom, milyen volt a játékunk, de a legfontosabb, hogy megnyerjük a meccseket. Biztosan tudunk ennél jobban is futballozni, de a vereség után most az volt a fontos, hogy megszerezzük a három pontot” ‒ mondta Hazard. A Chelsea a hétvégi 32. fordulóban a 13. helyen álló Bournemouth vendége lesz.
2017. 04. 06. 13:39
Olvasói sztorik