Nemzetközi foci

A Real Madridnál bemutatták a Santiago Bernabéu Stadion felújításával kapcsolatos terveket. A királyi gárda engedélyt kapott Madrid városától az elképesztő tervek megvalósításához. A létesítmény felújításának munkálatai jövő nyáron indulnak, és várhatóan két és fél évig tart majd. A felújított stadion befogadóképessége csak minimálisan fog változni, az átalakítás legszembetűnőbb eredménye az elhúzható tetőszerkezet lesz. A Marca információi szerint a beruházáshoz körülbelül 350-400 millió euró érkezik az IPIC-alaptól, amelynek birtokosa a CEPSA olajvállalat, és amely ezért cserébe megkapja a névhasználati jogokat.
2016. 10. 11. 15:58
A Marca legfrissebb információi szerint a téli átigazolási szezonban új ostromot indított Mauricio Lemos megszerzéséért a Barcelona. A katalánok már nyáron szerették volna leigazolni a Las Palmas 20 éves játékosát, ám végül a pontos részletekben nem tudtak megegyezni a felek. A barcelonaiak célja, hogy megfiatalítsák védelmüket, hiszen Jeremy Mathieu és Javier Mascherano is pályafutása vége felé közelít. A gránátvörös-kékek nagy fantáziát látnak az uruguayi bekkben, annak ellenére, hogy Lemos az idei szezonban három La Liga mérkőzésen csupán 182 percnyi játéklehetőséget kapott.
2016. 10. 11. 15:11
A Serie A-ban szereplő AC Milan figyeli a Chelsea nyáron igazolt belga válogatott csatárát, Michy Batshuayit. A Marseille-ből szerződtetett támadó eddig szenved a londoniaknál, 5 Premier Leauge-mérkőzésen összesen csupán 52 játékpercet kapott Antonio Conte menedzsertől. Batshuay ilyen kevés idő alatt 1 gólt és 1 gólpasszt jegyez, és egyelőre képtelen kiszorítani a Chelsea kezdőcsapatából Diego Costát. A hírek szerint az AC Milan a télen rástartol a válogatott támadóra, akinek piaci értéke 25 millió euró.
2016. 10. 11. 14:08
Nemzetközi sajtóhírek szerint európai topcsapatok hajtottak Rashed Al-Hajjawi aláírására, a lenti videófelvételek alapján nem csoda, hogy miért. A Mirror értesülései szerint a felvétel teljesen lenyűgözte a Juve vezetőségét, ezért el is készítettek azt a szerződést, amelyet már csak alá kell írnia a „palesztin Messinek" becézett 10 éves fiúnak. A lap úgy tudja, a kissrác eldöntötte, a torinóiak mellett teszi le voksát. Al-Hajjawi 2006-ban született Norvégiában, a Juve korosztályos csapatához a következő napokban csatlakozik, olyan reménnyel, hogy idővel alapembere lesz a nagycsapatnak is. Juventus have signed Rashed Al-Hajjawi, a 10-year-old Palestinian prodigy born in Norway, whose talent was discovered in a series of videos. pic.twitter.com/UqbuwK9FIM— PakPassion Sport (@PakPassionSport) 2016. október 11. A tíz éves kisfiút csúcstehetségnek tartják, remekül érzi a kaput, hihetetlen trükkökre képes, ráadásul a pályán is jól lát.
2016. 10. 11. 13:47
A Don Balón iformációi szerint az Arsenal menedzsere, Arséne Wenger szeretné szerződtetni a Real Madrid tehetségét, Marcos Llorentét. Az Ágyúsokat irányító francia szakember a hírek szerint nagy rajongója a 21 éves középpályásnak, aki jelenleg kölcsönben az Deportivo Alavés együttesében futballozik. Nem Llorente lenne az első spanyol tehetség, akiből sztárt csinál a 66 éves Wenger: elég ha csak Cesc Fábregasra és Héctor Bellerínre gondolunk - írja a goal.com
2016. 10. 11. 13:23
A Manchester United és a Barcelona is arra készül, hogy ajánlatot tegyen a Valencia 18 éves középpályásáért, Fran Villalbáért - adta hírül az El Desmarque. A denevérek tehetségét korábban a Liverpoollal boronálták össze, de az ifjú titán nem csak Jürgen Klopp figyelmét keltette fel. A középpálya közepén bevethető spanyol U19-es válogatott játékos az előző szezonban mutatkozott be a felnőttek között, bajnokin és a Király Kupában is lehetőséget kapott már.
2016. 10. 11. 13:00
Újabb szakmában próbálná ki magát a pornófilmek királya, Keiran Lee. A 32 éves pornószínész évek óta a jelenleg angol másodosztályban szereplő Derby County csapatának szurkol, aminek már többször hangot adott a nyilatkozataiban. Ha tehette, akkor kijárt az együttes meccseire is, hogy élőben megtekinthesse a kedvenceit. Keiran nem felejtette el, hogy kinek szurkol valójában, olyannyira nem, hogy eljátszott a gondolattal, milyen lenne, ha ő lenne a "Kosok" edzője. - Úgy gondolom, hogy jelenleg Chris Powell a megfelelő ember az edzői posztra - vélekedett a szakemberről, aki május végén vette át a Derby irányítását ideiglenesen. A csapat azonban rendkívül gyengén kezdte az idei szezont, hiszen csak a 20. helyen állnak 10 ponttal, ami a pornósnak sem tetszik. - Egy napon kipróbálnám magam a gárda élén, mint tréner, de erről még egyelőre korai beszélni - játszott el az edzői gondolattal Keiran. A színművész karrierje során több mint 1000 pornófilmben szerepelt, és akadt olyan is, amit ő maga rendezett - írja a blikk.hu
2016. 10. 11. 08:39
A svájci válogatott sztárja, Blerim Dzemaili három éve vette feleségül szíve hölgyét, Erjona Sulejmanit – a párnak azóta egy fiúgyermeke született. A mutatós hölgy rendre nagy figyelmet kap a lelátón, minap a szépséges modellt a GQ Italy olvasói Európa legszexisebb szurkolójának választották meg. Szavak helyet beszéljenek a képek, Sulejmani ezzel a fotóval köszönte meg az olvasók elismerését: #gqitalia #erjonasulejmani Luan(@erjona.dzemaili) által közzétett fénykép, 2016. Okt 7., 03:35 PDT #gqitalia #erjonasulejmani Luan (@erjona.dzemaili) által közzétett fénykép, 2016. Okt 7., 03:36 PDT Luan (@erjona.dzemaili) által közzétett fénykép, 2016. Szept 15., 08:29 PDT Noi Luan (@erjona.dzemaili) által közzétett fénykép, 2016. Máj 17., 07:32 PDT Luan (@erjona.dzemaili) által közzétett fénykép, 2016. Szept 12., 09:36 PDT
2016. 10. 10. 18:49
Egész Németországot megrázta a 21 éves Larissa Gördel szörnyű autóbalesete, a korábbi U16-os válogatott focista, aki jelenleg a másodosztályú TSV Schott Mainz csapatát erősítette az autópályán vesztette életét. A baleset körülményei egyelőre tisztázatlanok, annyit lehet tudni, hogy Breuberg közelében történt, és a sportoló egy a felhajtósávból érkező autóval ütközött össze. A kocsija rommá tört, csakúgy mint a másik gépjármű, amelyben mindkét utas szintén életét vesztette. A fiatal lány éppen az esküvőjére készült vőlegényével, a szintén labdarúgó Luis Speckhardttal, a szörnyű tragédia miatt azonban erre már nem kerülhet sor. Párja mellett szüleit is sokkolták a történtek. - Borzalom, ami történt, a Larissa és Luis már a közös életüket tervezgették, a közeljövőben össze akartak házasodni. Mindig szurkoltak egymásnak, felfoghatatlan, hogy a lány, akit annyira szerettünk ezentúl nem lesz közöttünk - nyilatkozta az egyik családtag a Bildnek.
2016. 10. 10. 10:38
Olvasói sztorik