Nemzetközi foci

A Manchester United korábbi játékosa szerint jelen pillanatban legalább egymillió mérföldre van a jó teljesítménytől szeretett klubja, de élesen bírálta Zlatan Ibrahimovic játékát is. Gordon McQueen így fogalmazott a Chelsea-től elszenvedett 4-0-s vereség után. – Ibrahimovic eddig semmit nem mutatott, nagyon gyenge. Úgy játszik, mint egy igazi öregember. Lehet, hogy tavaly ötven gólt rúgott a PSG színeiben, de a francia bajnokság nem hasonlítható a Premier League-hez – ezt látni kell. Azt gondolom, Zlatan nem elég jó a Manchester Unitedhez. Biztosan nem lő majd szezon végéig harminc gólt. Azt hiszem, jelen állás szerint annak is örülhet, ha góljainak száma kétszámjegyű lesz – nyilatkozta McQueen.
2016. 10. 24. 21:55
A Marca exkluzív beszámolója szerint a Real Madrid újabb ex-játékost csábított vissza a klubhoz, mint nagykövet. Az angol játékos 2003 és 2007 között erősítette a madridiakat. Beckham volt Florentino Perez egyik legfontosabb galaktikus-igazolása, ezért is ragaszkodott ahhoz, hogy Luis Figo, Ronaldo, Roberto Carlos, és a szakvezető Zinedine Zidane után az angol közönségkedvencet is újra Madridba csábítsa.
2016. 10. 24. 19:34
Korábban beszámoltunk arról, hogy az RB Leipzig vasárnap Gulácsi Péterrel a fedélzeten aratott 2-1-es győzelmet a Werder Bremen ellen. A klub másik magyarja, Kalmár Zsolt nem volt keretben, ezúttal az U23-as csapatban kapott lehetőséget, a „tarcsi” 3-0-s vereséget szenvedett az ZFC Meuselwitztől. A magyar középpályásról kiemelték, hogy Terrence Boyddal ketten karöltve azért játszottak vissza a nagycsapatból, hogy meccsrutint szerezzenek. A lipcsei oldal tudósítása szerint egygólos hátrányban Kalmár remek passzal szolgálta ki Boydot, ám társa hibázott. Honfitársunk nyolcvanhat percet töltött a pályán.
2016. 10. 24. 16:21
Guzmics Richárd csapata, a Wisla Kraków október 21-én játszotta le soron következő bajnokiját a 13. fordulóból, a hazaiak kétgólos győzelmet arattak a Termalica B-B. játékosai felett. Két nappal később, az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulóján bajnokit ugyan nem rendeztek a Krakkói Arénában, de így is a magyar hősökre emlékezve piros-fehér-zöld színben pompázott a stadion. Krakkói Arena 23.-án . #krakow #HUN #1956 Guzmics Richard (@guzmics.richard) által közzétett fénykép, 2016. Okt 24., 00:28 PDT
2016. 10. 24. 16:00
Rendkívül súlyos, 4-0-s vereséget szenvedett el José Mourinho és a Manchester United az egyik legnagyobb riválisától a hétvégi angol bajnoki fordulóban. A portugál szakember nehezen is viselte korábbi klubja, a Chelsea elleni kudarcot. A mérkőzés lefújása után a kamerák azonnal az egymással kezet fogó edzőkre fókuszáltak, ám a felvételeken jól látható volt, hogy José Mourinho egy hosszabb monológot engedett meg az ellenfél edzőjéhez, Antonio Contéhoz. Nem csoda, hogy szinte azonnal megindultak a találgatások, hogy vajon mit súgott Conte fülébe a Manchester United mestere, ás nem sokkal később a válasz is megérkezett. Kiderült, a portugál tréner az háborította fel, hogy Conte 4-0-ás állásnál, Kanté gólját követően hangosabb tapsra biztatta a közönséget. - Ilyet nem csinálhatsz négy-nullnál. Egy-nullnál ez még rendben, de négynél már megalázó - mondta a The Sun szerint az olasz mesternek Mourinho, mielőtt idegesen beviharzott volna a játékoskijáróba
2016. 10. 24. 14:46
Josep Guardiola, a Manchester City menedzsere nem aggódik együttese rossz sorozata miatt. Csapata vasárnap a Premier League-ben 1-1-et játszott a Southamptonnal, ezzel már öt tétmérkőzés óta nyeretlen, mégis listavezető. A katalán mester azonban nem esik pánikba, és kijelentette: azon dolgozik, hogy megtalálja a gyengébb teljesítmény okait. „Magam is futballoztam, úgyhogy tudom, hogyan mennek a dolgok. Előfordul, hogy tíz mérkőzést nyersz egymás után, majd ötször nem sikerül. Ez a futball része” – mondta Guardiola, akinek a csapata szerdán a Manchester United ellen lép pályára a Ligakupában. A Manchester City a rossz sorozata ellenére vezeti az angol bajnokságot, de csak jobb gólkülönbségének köszönheti első helyét, ugyanis az Arsenal és a Liverpool is 20-20 pontot gyűjtött.
2016. 10. 24. 13:40
Az AS értesülései szerint a Real Madrid 100 millió eurós ajánlatot készül tenni Paulo Dybaláért 2018-ban. A királyi gárda a következő két átigazolási időszakból ki vann tiltva, így bőven lesz idejük félretenni az argentin megvásárlásához szükséges összeget - adta hírül a goal.com Az argentin csatár Florentino Perez személyes kedvence, és Real Madrid elnöke hajlandó lenne bankot robbantani a 22 éves játékosért. Ugyanakkor a Juventusnak esze ágában sincs elengedni Dybalát, sőt, szerződést hosszabbítanának vele, amelynek értelmében a jelenlegi bérének duplája ütné a markát.
2016. 10. 24. 11:53
Olvasói sztorik