Nemzetközi foci

Martin Odegaard lassan két éve szerződött a Real Madridhoz, azonban azóta mindössze 32 percet tölthetett a pályán az első csapat tagjaként. A királyi gárda ma este a harmadosztályú Leonesa csapatával méri össze erejét a Spanyol Kupában, ám a fiatal tehetség ezúttal sem jut szóhoz, Zinedine Zidane nem nevezte az utazó keretbe. Más kérdés, hogy a Castilla játékosai közül senki sem vesz részt a találkozón, pedig Luka Modric, Casemiro és Sergio Ramos is sérült, Cristiano Ronaldo, Gareth Bale, Karim Benzema, Marcelo és Keylor Navas pedig pihenőt kaptak. Carlo Ancelotti, a Real korábbi trénere kijelentette, hogy nem ő akarta szerződtetni a norvég játékost, Florentino Perez elnök hozta a "nyakára". Noha a Castillában rendszerint kezdő, nem nyújt olyan produkciót, amellyel esélye lenne a felnőtt csapatba kerülésre. A 17 esztendős középpályásra jól látható módon korábbi elődjéhez hasonlóan Zidane sem számít, így Odegaard fontolóra veszi lehetőségeit. Korábban a francia Rennes érdeklődéséről lehetett hallani, ám már csak a médiafelhajtás miatt is biztosan lesznek további kérői.
2016. 10. 26. 12:54
Mint arról korábban beszámoltunk, a Bogdán Ádámot is soraiban tudó Wigan vezetősége a gyenge eredmények miatt menesztette Gary Caldwell menedzsert. A legfrissebb hírek szerint Ryan Giggs az elsőszámú jelölt a pótlására. A Manchester United ikonja a nyáron hagyta el csapatát, s azóta vár, hogy valahol lehetőséghez jusson. Korábban a Swansea-val is szóbahozták, miután menesztették Francesco Guidolint. Akkor Giggs azt nyilatkozta, hogy a klub ambíciói nem egyeztek az övéivel. A walesi középpályás nem rendelkezik sok edzői tapasztalattal, két évet töltött el Luis van Gaal mellett, ám menedzserként még nem próbálhatta ki magát. A fogadóirodák oddsai alapján viszont jó esély mutatkozik arra, hogy a jövőben Bogdán Ádám is a kezei közt fejlődhessen.
2016. 10. 26. 12:06
Pep Guardiola, a Manchester City menedzsere fontolgatja, hogy Yaya Tourénak játéklehetőséget adjon a Manchester United elleni Liga Kupa mérkőzésen. A 33 esztendős középpályás idén mindössze egy alkalommal ölthette magára a City mezét, s Pep Guardiola a Bajnokok Ligája keretbe sem nevezte be Tourét. A játékos ügynöke szerint a spanyol mester ezzel a döntéssel megalázta "védencét". Guardiola megorrolt Dimitri Seluk kijelentése miatt, s válaszul azt közölte, hogy amíg nem kér bocsánatot, addig nem számít az elefántcsontparti labdarúgóra. A Manchester United elleni mérkőzés előtti sajttájékoztatón az újságírók arról faggatták Guardiolát, Touré mikor térhet vissza. – Szeretném játszatni, higgyék el nekem, de ismerik a helyzetet – válaszolta Guardiola, akinek rendkívül fontos az esti mérkőzés, hiszen csapata legutóbbi öt tétmérkőzését nem tudta megnyerni. Kevin De Bruyne és Pablo Zabaleta sérülés miatt biztosan kimarad, ám Vincent Kompany akár már pályára léphet.
2016. 10. 26. 10:12
Helyi források szerint a magyar kormány 40 millió euró, vagyis több mint 12 milliárd forint kamatmentes kölcsönt adna a koszovói nemzeti stadion felépítésére Pristinában, azzal a feltétellel, hogy a létesítményt egy magyar cég építheti fel.
2016. 10. 26. 09:54
Az 56. perctől emberhátrányban játszó AC Milan sima vereséget szenvedett Genovában az olasz bajnokság tizedik fordulójának keddi nyitómérkőzésén. Serie A, 10. forduló Genoa – AC Milan 3-0 (1-0) szerdán játsszák: Chievo–Bologna 20.45 Fiorentina–Crotone 20.45 Internazionale–Torino 20.45 Juventus–Sampdoria 20.45 Lazio–Cagliari 20.45 Napoli–Empoli 20.45 Pescara–Atalanta 20.45 Sassuolo – AS Roma 20.45 csütörtökön játsszák: Palermo–Udinese 20.45
2016. 10. 25. 23:10
Öt mérkőzést rendeztek kedd este az Angol Ligakupa nyolcaddöntőjében. A legpikánsabb párosításban a Liverpool hazai pályán Sturridge duplájával 2-1-re legyőzte, és kiejtette a sorozatból a Tottenham együttesét. Az Arsenal tulajdonképpen a B csapatával verte 2-0-ra a másodosztályú Readinget, míg a Newcastle 6-0-ra kiütötte a Prestont, így bejutott a Ligakupa legjobb nyolc csapata közé. Angol Ligakupa, nyolcaddöntők: Arsenal - Reading 2-0 Bristol City - Hull City 1-2 Liverpool - Tottenham 2-1 Newcastle - Preston 6-0 Leeds United - Norwich City 2-2 (büntetőkkel 3-2)
2016. 10. 25. 22:47
Egy időre szakított a labdarúgó énjével az AS Roma legendás játékosa, Francesco Totti, aki beugrott egy kis időre a Big Brother házba. A 40 esztendős sztárfutballista nem titkolt szándéka volt, hogy a valóságshow szereplőit megfigyelje közelebbről. Totti felesége, Ilary Blasi a show műsorvezetője sikeresen elintézte azt, hogy férje egy kis ideig együtt élje a mindennapjait a játékosokkal - írja a blikk.hu Az AS Roma emblematikus megfogta a bőröndjét, és útnak eredt a Big Brotherbe. A bent léte alatt sokan örültek a nem mindennapi vendégnek, és közösen részt vettek egy kvízben, amit labdarúgó koordinált. Az örömteli pillanatokat sikerült sokaknak megörökíteni, amelyről lerí, hogy mindannyian élvezték az együtt töltött időt. Say CHEEEEEEEESE! :D #GFvip pic.twitter.com/wTB3J77CMM— Grande Fratello (@GrandeFratello) 2016. október 24.
2016. 10. 25. 19:39
Frank de Boer augusztus elején vette az Inter irányítását. A milánói csapat a tavalyi szezonban Robert Mancini vezetésével a várakozáson alul szerepelt, de egyelőre az új tréner érkezésével sem tudott megújulni. Az Inter az eddig lejátszott kilenc forduló alatt csak három győzelmet, két döntetlent és négy vereséget tudn felmutatni, míg a tabellán 14. helyen szerénykedik. A Bild információi szerint a vezetőségnél lassan betelik a pohár, és búcsút inthetnek az Ajaxszal négyszer is bajnokságot elhódító holland trénernek. - Nem tudom még, hogy szerdán ki fog ülni a kispadon, de remélem, hogy tovább dolgozhatok - mondta sejtelmesen Frank de Boer, akinek már az utódján is gondolkodott a vezetés. Lehetséges utódként emlegetik a Swanseatől nemrég menesztett Francesco Guidolint, illetve korábban az orosz válogatottat irányító Fabio Capellót.
2016. 10. 25. 16:03
A Daily Mail értesülései szerint a Chelsea 35 millió fontos ajánlatot készül tenni az AS Roma védőjéért, Antonio Rüdigerért. Conte már a nyáron is szerette volna leigazolni a 23 éves német válogatott középhátvédet, de a játékos az Európa-bajnokság előtt súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett, ezért a londoniak elálltak az üzlettől. A hírek szerint a Chelsea januárban ismét megpróbálja szerződtetni a védőt, akinek piaci értékét 12 millió euróra becsüli a transfermarkt.de. Azonban nem csak a londoni klub csábítja Rüdigert, állítólag a Manchester United és Manchester City is szemet vetett a 10-szeres német válogatott bekkre.
2016. 10. 25. 15:48
A Real Madrid és az Atlético Madrid után a spanyol szövetséget is megbüntette a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a fiatalkorúak szerződtetésére vonatkozó szabályok megsértése miatt. A FIFA január közepén két átigazolási időszakból kizárta a két klubot, majd fellebbviteli testülete szeptember 8-án jóváhagyta ezt a döntést. A szankció miatt a klubok nem regisztrálhatnak új játékosokat a következő két átigazolási időszakban, erre legközelebb 2018 januárjában lesz lehetőségük. Az Atléticót 900 ezer (255,6 millió forint), míg a Real Madridot 360 ezer svájci frankra (102,2 millió forint) is megbüntette a nemzetközi szövetség. A FIFA most a nemzeti szövetséget is elmarasztalta, mert megadta a szükséges engedélyeket az érintett kluboknak arra, hogy kiskorú játékosokat igazoljanak külföldről. A szervezet fegyelmi testülete kedden úgy foglalt állást, hogy a spanyol szövetségnek 220 ezer svájci frankos (62,48 millió forint) bírságot kell fizetnie, s amellett, hogy figyelmeztetésben és megrovásban részesült, fél éven belül a vonatkozó előírásokkal összhangban kell módosítania saját szabályozását. A FIFA vizsgálata az Atlético Madrid esetében a 2007 és 2014, a Real Madridot illetően pedig a 2005 és 2014 közötti időszakot ölelte fel. Korábban hasonló szabálysértés miatt a Barcelonát is megbüntették.
2016. 10. 25. 13:52
A francia bajnokság szombati játéknapján 0-0-s döntetlen született a PSG - Olympique Marseille rangadón. A hazaiak hátránya hat pontra rúg az éllovas Nice mögött, Marco Verratti pedig meglehetősen rosszul viselte, hogy mestere már az 59. percben lecserélte. A lenti videófelvételen jól látszik, ahogy dühösen háborog a kispad mellett, majd gúnyosan azt is megjegyezte: „Nem vagyok elég jó? Azt mondja, nem vagyok jó?” – majd felháborodva helyet foglalt a kispadon. Marco Verratti après son remplacement pendant #PSGOM #Jplus1 pic.twitter.com/BowULn9MLm— J+1 (@jplusun) 2016. október 23.
2016. 10. 25. 13:13
PSG
Olvasói sztorik