Nemzetközi foci

Jose Mourinho, a Chelsea elleni 4-0-s vereséget követően elgondolkodott azon, hogyan erősíthetné meg védelmét. Chris Smalling az első gól előtt óriási hibát védett, ám az United trénere Daley Blinddel sincs megelégedve. Matteo Darmian és Marcos Rojo téli távozásáról már korábban is pletykáltak, s nagytakarítás esetén valakinek érkeznie is kellene. A Daily Mail információja szerint a portugál szakember az AS Roma védőjét, Antonio Rüdigert szemelte ki, akiért 35 millió fontot sem sajnálna. A 11-szeres német válogatott játékos a jobb szélen és középen is egyaránt hadra fogható.
2016. 10. 28. 14:08
Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere a Sunderland elleni bajnoki előtt tartott sajtótájékoztatón megragadta az alkalmat, hogy gratuláljon csapata középpályásának, Mesut Özilnek, az Aranylabda-jelöléshez. A dolog szépséghibája, hogy az ágyúsok játékosát nem jelölték a díjra. – Elismerés ez számára és a csapatnak is. Természetesen nagyon elégedettek vagyunk Özillel, de ellene vagyok az egyéni díjaknak. Láthattuk, sokan csak magukkal foglalkoznak, s azzal, hogy megkapják az Aranylabdát, nem pedig a csapatuk sikerét tartják a szemük előtt. Hiszem, hogy a labdarúgás egy csapatsport – fejtette ki véleményét Wenger. A francia mester sérültjeiről is beszélt, Olivier Giroud és Aaron Ramsey újból bevethető, ám Lucas Péreznek hat-nyolc hetet kell kihagynia. Santi Cazorlára, Nacho Monrealra és Theo Walcottra pedig még egy erőnléti teszt vár, amely eldönti, játszhatna-e a Sunderland ellen.
2016. 10. 28. 12:31
A Bury Times megerősítette, hogy a Bury 15 esztendős labdarúgója a Liverpool csapatánál folytatja pályafutását. Emeka Obit óriási tehetségként tartják számon, a klub minden idők legfiatalabb játékosaként mutatkozott be a felnőttek között. A lap beszámolója szerint Obi előszerződést írt alá a Liverpoollal, a felek pedig az angol szövetség válaszára várnak. A nigériai felmenőkkel rendelkező hátvéd nyáron a Stoke-nál járt próbajátékon, ám ekkor még visszatért klubjához. A csapat menedzsere, David Flitcroft szerint Obi a legtehetségesebb 15 esztendős futballista az egész országban.
2016. 10. 28. 11:42
A Daily Mirror értesülései szerint a Los Angeles Galaxy kész lenne versenybe szállni a Manchester United támadójáért, Wayne Rooneyért, amennyiben Steven Gerrard úgy dönt, a szezon végén visszavonul. A Liverpool korábbi játékosának jövője egyelőre bizonytalan az USA-ban, és könnyen lehet, hogy a szezon végén úgy dönt, szögre akasztja a stoplist. Ez esetben felszabadulna egy úgy nevezett „Designated Player” pozíció a Galaxynél, amit a los angelesiek a Vörös Ördögök mellőzött csapatkapitányával, Wayne Rooney-val töltenének be - írja a goal.com
2016. 10. 28. 11:20
A West Ham - Chelsea Liga Kupa mérkőzés után történt események kapcsán nem tétlenkedik a londoni rendőrség, a videó felvételek alapján beazonosítottak 200 embert, akik részt vettek a balhéban. Mind a kalapácsosok, mind a Chelsea illetékesei elítélték a cselekményeket, az angol szövetség (FA) pedig gyors és határozott lépéseket tett, így akiket azonosítani tudtak, azok megkapják büntetésüket. Egyik érintett sem látogathat már ebben az idényben labdarúgó mérkőzéseket, de tettük súlyától függően lesznek olyanok, akik egész életükre el lesznek tiltva. Tracey Crouch, sportminiszter elmondta, hogy senki sem akar olyan állapotokat, mint amely az 1970-80-as években jellemezte az angol labdarúgás világát. Mark Field, parlamenti képviselő pedig kijelentette, hogy ha megismétlődnek az erőszakos cselekedetek a West Ham stadionjában, akkor zártkapussá fogják tenni a meccseiket. Hosszátette, a klub vezetőinek 14 napon belül le kell tenniük egy tervet az FA asztalára, amelyben felvázolják, milyen intézkedéseket tesznek a nagyobb fokú biztonság érdekében.
2016. 10. 28. 10:38
Az utóbbi időben egyre aktívabb a közösségi oldalán a Juventus és a francia válogatott klasszisa, Patrice Evra. A legutóbbi megosztásánál elsőre úgy tűnt, hogy a 35 éves bal oldali védő mókázásra adta a fejét, amiért pandajelmezben rapzenére rázta magát. Azonban a videó legvégén lehull a lepel, ugyanis egy számára nagyon fontos dologról, a rasszizmusról osztotta meg a véleményét jelmezbe bújva. - Légy te is panda! Fekete és fehér vagyok, ázsiai, dagi és tele vagyok szeretettel. Imádom ezt a játékot. Mondj nemet a rasszizmusra! Ki akar panda lenni? - írta az Instagramon a francia játékos. Patrice Evra (@patrice.evra) által közzétett videó, 2016. Okt 27., 08:51 PDT Evrának legutóbb még 2011-ben gyűlt meg a baja az akkoriban Liverpoolban futballozó Luis Suárezzel, aki többször is rasszista beszólásokkal illette őt.
2016. 10. 28. 08:43
A portugál O Jogo információi szerint a Manchester United kész 40 millió eurót áldozni a Benfica jobb oldali véjőéért, Nélson Semedoért. José Mourinho nincs megelégedve Matteo Darmian teljesítményével, és januárban mindenképp erősítene ezen a poszton. A vörös ördögök már hónapok óta figyelik a 22 éves portugál válogatott játékost, és a United megfigyelői vasárnap jelen voltak a Benfica Belenenses elleni bajnokiján. Semedo az idei szezonban 13 meccsen lépett pályára, amelyeken 1 gólt és 1 gólpasszt jegyez, piaci értékét jelenleg 4 millió euróra becsülik.
2016. 10. 27. 20:24
Az Angol Labdarúgó-szövetség fegyelmi eljárást indított José Mourinho ellen. A Manchester United menedzsere az október 17-i Liverpool elleni rangadó előtt szóba hozta a találkozót dirigáló Anthony Taylor játékvezetőt. Mourinho azt állította, hogy a sípmesternek nehéz dolga lesz, mert a játékvezetői bizottság nagy terhet rakott rá azzal, hogy olyan bírót küldött a meccsre, aki az Old Trafford közelében él. Az F.A szabályai szerint a menedzserek a meccsek előtt nem tehetnek megjegyzéseket a játékvezetőre. Mourinhónak nem ez az első fegyelmi eljárása, a Chelsea mesterének az angol szövetség már többször megbüntette, amiért a játékvezetőkkel foglalkozott.
2016. 10. 27. 17:16
Különös és furcsa dolgokat nyilatkozott Cristiano Ronaldo a Coach magazinnak. A Real Madrid portugál klasszisát ugyanis motiválja, hogy sokan gyűlölik, és ezeknek az embereknek akar bizonyítani. - A legfontosabb lecke, amit megtanultam a karrierem során az, hogy azok motiválnak a legjobban, akik utálnak. Komolyan mondom, szükségem van azokra az emberekre, akik gyűlölnek, mert ők segítettek abban, hogy ilyen messzire jutottam - mondta Ronaldo. Természetesen nem maradhatott el az ősi kérdés sem, mi a helyzet a Ronaldo-Messi ellentéttel? - A média szereti úgy beállítani, mintha utálnánk egymást Messivel, és folyamatosan rivalizálnánk. Ez azonban nem igaz. Nem mondom, hogy barátok vagyunk, de mindketten tiszteljük a másikat. Ennyi az egész - magyarázta a háromszoros aranylabdás klasszis.
2016. 10. 27. 17:06
Mint arról a nap folyamán korábban beszámoltunk, a West Ham - Chelsea mérkőzés után a két csapat szurkolótábora összeverekedett, melynek következtében hét drukkert a rendőrség letartóztatott. A legfrissebb hírek szerint az összecsapást megelőzően a hazai szurkolók között szórólapot osztottak, mely diszkriminatív, homofób tartalmú dalt tartalmazott. A Chelsea csapatkapitányát, John Terryt gyalázták meg, aki még 2010-ben keveredett botrányba, miután kiderült róla, hogy elcsábította csapattársa, Wayne Bridge barátnőjét. A West Ham szóvivője elmondta, hogy elkötelezetten küzdenek azért, hogy diszkrimináció mentessé váljon a labdarúgás. A rendőrség ezt az esetet is vizsgálja, s megteszi a lépéseket, hogy felelősségre vonja a szórólapok terjesztőit.
2016. 10. 27. 16:44
Az utóbbi időben egy vagyont költött el a francia Paris Saint-Germain csapatában szereplő Jesé Rodríguez felesége, Aurah Ruiz különböző ruhadarabokra. Ez annyira nem tetszett a 23 éves szélsőnek, ezért úgy döntött, hogy egy határt húz párjának a vásárlás terén. Az új szabályok értelmében a dögös feleség "csak" 6000 eurót, azaz majdnem kétmillió forintot költhet hetente - írja az Ok Diario spanyol újságra hivatkozva a Blikk. Jesé és Aurah egy évvel ezelőtt ismerkedett meg a Maldív-szigeteken. A nyáron a spanyol játékos a Real Madridtól a PSG-hez kerülta, ahol a jelenlegi szerződésének értelmében nettó 1,7 millió eurót, azaz 525 millió forintot keres évente. A spanyol futballista egyébként eddig nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, az idei szezonban ugyanis összesen 142 percet töltött a pályán. Aurahruiz (@aurah.ruiz) által közzétett fénykép, 2016. Okt 1., 09:07 PDT
2016. 10. 27. 16:35
PSG
A brazil modell, Livia Gullo az elmúlt hetekben hívta fel magára a figyelmet Spanyolországban, miután több olyan fotó is napvilágot látott róla, melyeken lenge öltözetben fejezi ki a Barcelona iránti szenvedélyes rajongását. Az olasz édesapától és japán édesanyától származó csinos modell képei önmagukért beszélnek! L I V I A G U L L O (@liviagullo) által közzétett fénykép, 2016. Aug 28., 12:52 PDT L I V I A G U L L O (@liviagullo) által közzétett fénykép, 2016. Okt 15., 06:13 PDT L I V I A G U L L O (@liviagullo) által közzétett fénykép, 2016. Okt 20., 03:41 PDT L I V I A G U L L O (@liviagullo) által közzétett fénykép, 2016. Okt 11., 13:42 PDT L I V I A G U L L O (@liviagullo) által közzétett fénykép, 2016. Szept 17., 11:45 PDT L I V I A G U L L O (@liviagullo) által közzétett fénykép, 2016. Szept 13., 15:08 PDT L I V I A G U L L O (@liviagullo) által közzétett fénykép, 2016. Máj 22., 05:10 PDT L I V I A G U L L O (@liviagullo) által közzétett fénykép, 2016. Máj 16., 10:37 PDT L I V I A G U L L O (@liviagullo) által közzétett fénykép, 2016. Ápr 18., 16:44 PDT
2016. 10. 27. 15:51
A futball napjainkban már több mint sport, egy nagyon nagy üzlet. Azonban vannak még olyan csapatok, ahol nem minden a pénz. A Real Sociedad vezetősége munkát ajánlott egy hajléktalan férfinak, aki nyolc hónapja Mundo nevű kutyájával a csapat stadionjának bejárata előtt aludt. Ruben Vitoriano három éve hajléktalan, azonban karbantartói munkájának köszönhetően fedél kerülhetett a feje fölé. A felek kéthónapos próbaidőben állapodtak meg, s kölcsönös elégedettség esetén véglegesítik pozíciójában. – Mindig is tudtam, hogy vannak jó emberek, de ennyi idő elteltével elveszítettem a reményt – nyilatkozta Vitoriano a Marcának.
2016. 10. 27. 15:35
Mint arról korábban beszámoltunk, a Barcelona középpályása, Andres Iniesta a Valencia elleni bajnoki mérkőzésen súlyos sérülést szenvedett, Enzo Perez durva belépője után hordágyon vitték le pályáról. Azóta már azt is tudni lehet, hogy három hónapos kényszerpihenőre számíthat. A valenciai Superdeporte információi szerint Perez a mérkőzést követően Lionel Messinél érdeklődött Iniesta állapotáról. Az argentin kiválóság tolmácsolta a középpályás üzenetét, Iniesta pedig felhívta Perezt, hogy elmondja neki, nem haragszik rá a történtek miatt.
2016. 10. 27. 14:44
Olvasói sztorik