Nemzetközi foci

Megírtuk, hogy Gyurcsó Ádám, a Pogon Szczecin játékosa négy gólt lőtt hétvégén a lengyel élvonalban. A magyart a forduló legjobbjának is megválaszthatják, legalábbis bekerült a top 3-ba a Canal+ Sport voksolásán. Az alábbi Facebook-oldalon lehet rá szavazni kedden 14.30-ig.
2016. 11. 22. 08:46
Menesztették Jürgen Klinsmannt az Egyesült Államok válogatottjának szövetségi kapitányi posztjáról. Az 52 éves német szakember távozásáról Sunil Gulati, az észak-amerikai futballszövetség elnöke számolt be hétfőn, s úgy fogalmazott, Klinsmannt felmentették az edzői és technikai igazgatói feladatai alól. A játékosként világbajnok szakvezető 2011 júliusában érkezett Bob Bradley helyére az Egyesült Államok válogatottjának élére, amellyel 2013-ban megnyerte az Arany Kupát, vagyis az észak- és közép-amerikai, valamint karibi térség kontinentális tornáját, a 2014-es brazíliai vb-n pedig a nyolcaddöntőig jutott. Az amerikaiak aztán tavaly kikaptak az Arany Kupa elődöntőjében Mexikótól, az idén novemberben pedig előbb Mexikóval szemben 2-1-re veszítettek otthon, négy nappal később pedig Costa Ricán kaptak ki 4-0-ra vb-selejtezőn.
2016. 11. 21. 22:00
usa
Cristiano Ronaldo exkluzív interjút adott a France Football-nak, az írást kedden publikálják, de néhány részletre már fény derült. Mint ismert, májusban a Bajnokok Ligájában újra csúcsra ért a Real Madrid, miután az Atl. Madridot tizenegyesekkel múlták fel a hosszabbításban. Ronaldo pár héttel később az Eb-címet is bezsebelte, mindkét sorozatban sikerült leszorítania az első helyről a franciák sztárját, Antoine Griezmannt. A két klasszis később Miamiban töltötte vakációját a hosszúra nyúlt szezon után, ahol egymásba futottak. Griezmann és menyasszonya pont abba az étterembe tért be, ahol Ronaldo is tartózkodott.A francia egyszer csak feltűnt a portugál asztala mellett és mosolyogva annyit mondott: „Utállak!” – ezt maga Ronaldo mesélte. – Hihetetlen szezont tudhatok magam mögött, ez volt eddig pályafutásom legjobb éve. Ugyanakkor ami az Aranylabda szavazást illeti, látni kell: a voksolás nem rajtam múlik, nem szeretnék semminek sem a megszállottja lenni. Hazudni nem akarok, ezért elárulom: örülnék, ha enyém lenne az Aranylabda, magabiztos vagyok, hiszen ez volt életem legjobb szezonja – nyilatkozta a klasszis.
2016. 11. 21. 21:07
Néhány évvel ezelőtt még a Manchester United olasz csodagyerekének kiáltották ki Federico Macheda, a játékos azonban nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket. A manchesteriek folyamatosan kölcsönadták (Sampdoria, QPR, Stuttgart, Doncaster Rovers, Birmingham City), majd a Cardiff City 2014-ben végleg megvásárolta a támadó játékjogát. Macheda a legutóbbi félszezont már a Nottingham Forestnél töltötte kölcsönben, augusztus végén viszont a Cardiff hivatalos honlapján jelentette be: közös megállapodás szerint szerződést bontottak a 25 éves olasszal. A szabadon igazolható játékos azóta sem talált klubot magának, ám a legfrissebb olasz sajtóhírek szerint a Serie B-ben kaphat újabb esélyt, méghozzá a Bari színeiben. A Sportitalia úgy tudja, előbb próbajátékra érkezik, aztán kaphat csak szerződést.
2016. 11. 21. 20:13
Az angol harmadosztályban szereplő Peterborough United FC középpályása, Michael Bostwick lett az áldozata csapata neonzöld mezének. A legutóbbi fordulóban viselt dressz ugyanis nagyon hasonlít a pálya szélén a rendet biztosító stewardok láthatósági mellényére, így a játékos egy passz alkalmával az egyik, pálya szélén sétáló rendezőt próbálta meg indítani. Utóbbi nem vette a lapot, a közönség viszont jót röhögött:
2016. 11. 21. 18:33
Justin Bieber a katalán városban ad koncertet, az európai turné részeként pedig arra is volt ideje, hogy meglátogassa a gránátvörös-kék csapat hétfői edzését. A kanadai tinibálvány jóbarátja, Neymar és Rafinha társaságában szelfizett is a rajongók nagy örömére. A 22 éves kanadai rövid ideig bekapcsolódott az egymás elleni játékba, a kapusposztot nem vállalta, de néhány lövéssel megmutatta, nem bánik rosszul a labdával. A rövid látogatás után Bieber a kedd esti koncertjére, míg a barcelonai játékosok a Celtic elleni szerdai BL-mérkőzésre hangolódtak.
2016. 11. 21. 15:47
Fél év kihagyás után a keddi Bajnokok Ligája-mérkőzésen visszatérhet a pályára Marco Reus, a Borussia Dortmund labdarúgója. A volt válogatott játékos vasárnap már együtt készült társaival, s ott lesz a keretben a Legia Warszawa elleni találkozón. A 27 éves Reus legutóbb a május 21-i kupadöntőben lépett pályára, azóta szeméremcsont-gyulladással és közelítőizom-szakadással bajlódott. A rendkívül sérülékeny támadó középpályás a 2014-es világbajnokságról és az idei Európa-bajnokságról is lemaradt egészségi okok miatt.
2016. 11. 21. 12:56
A Sport Mediaset értesülései szerint a Napoli januárban kölcsönvenné a Chelsea francia középhátvédjét, Kurt Zoumát. A 22 éves francia válogatott védő még februárban, a Manchester United elleni mérkőzésen szenvedett súlyos térdsérülést: ebből ugyan már felépült, de az erőnléte még nem a régi. Antonio Conte elvétve számít rá a David Luiz, Gary Cahill, Cesar Azpilicueta trió mögött, így nem kizárt, hogy a londoniak rábólintanak a kölcsönadásra - írja a goal.com
2016. 11. 21. 12:21
Futóverseny közben összeesett és meghalt Gabriel Badilla, a Costa Rica-i labdarúgó-válogatott volt játékosa. A 32 éves sportember – a Costa Rica Star beszámolója szerint – a Santa Ana-i, 10 kilométeres viadal célja előtt nem sokkal lett rosszul. A halál oka egyelőre nem ismert, de az újság szerint valószínűleg szívroham végzett a védővel. Badilla 2013-ban szívműtéten esett át, és idén júniusban vonult vissza, miután 25-ször szerepelt hazája válogatottjában. Klubszinten több mint 200 meccset játszott a Saprissa együttesében, és egy rövid idei az észak-amerikai ligában érdekelt New England Revolutionban is szerepelt.
2016. 11. 21. 10:14
Olvasói sztorik