Nemzetközi foci

Kassai a Vasas–Fradin semmivel sem volt szigorúbb, mint máskor

A játékvezető mostanság előszeretettel mutatja fel a színes lapokat, és a tizenegyesek megítélésével sem fukarkodik.

Az NB I hétvégi fordulójának legizgalmasabb és legeseménydúsabb találkozóját hozta a 2-2-re végződő Vasas–Ferencváros rangadó. A fordulatos mérkőzés után sok kritika érte Kassai Viktor játékvezetőt, aki a találkozón összesen négy büntetőt fújt be, hat sárga és két piros lapot osztott ki, ebből három tizenegyest, öt sárgát és egy pirosat a címvédő Fradi kárára.

Orosz Pál, az FTC vezérigazgatója élesen bírálta hazánk első számú sípmesterét, és elmondta: az MLSZ-hez fordul, hogy Kassai ne vezethessen meccset a Fradinak, főként stílusa és az arroganciája miatt. Persze, az sem utolsó szempont, hogy Orosz Pál állítása szerint Kassai a legutóbbi három mérkőzésen négy tizenegyest, 14 sárga- és két piros lapot ítélt a Ferencváros ellen.

A Rangadó.hu természetesen utánajárt, és maximálisan alá tudja támasztani Orosz állítását. Kassai Viktor az OTP Bank Liga jelenlegi idényében három mérkőzést vezetett a Fradinak: a Honvéd ellen hat sárgát osztott ki a zöld-fehérek játékosainak, az Újpest ellen négy sárgát adott és megítélt egy tizenegyest a Fradi ellen, a legutóbbi, Vasas elleni rangadó adatait pedig már ismertettük. Ez összesen 15 sárga, egy piros és négy büntető az FTC ellen, amely három mérkőzésre lebontva valóban kicsit soknak tűnhet.

Ha Kassai többi idei NB I-es meccsét is megvizsgáljuk, kiderül, hogy nem csak a Fradi meccsein repkedtek a lapok, a Honvéd–Diósgyőr mérkőzésen ugyanis hat, a Diósgyőr–Videoton bajnokin szintén hat, a Videoton–Vasas meccsen pedig hét alkalommal mutatta fel a sárga kártyát. Az OTP Bank Liga mostani idényében hat bajnokin összesen 39 alkalommal adott sárgát, ami átlagban meccsenként 6.5-öt jelent. Piros lapot a hétvégi Vasas–Ferencváros rangadón osztott ki először a szezonban.

Egyébként nem Orosz Pál az első, aki azzal bírálja Kassait, hogy a magyar mérkőzéseken túlságosan arrogánsan és lekezelően bánik a futballistákkal, ezáltal sokkal könnyebben is kerülnek elő zsebéből a különböző színű kártyák. A Rangadó.hu ezért azt is megvizsgálta, a sokat bírált Kassai a nemzetközi porondon is ilyen szigorúan ténykedik-e az idei évadban.

Az Európa-bajnokság óta összesen öt nemzetközi mérkőzésen dirigált Kassai Viktor. A Maribor–Gabala Európa Liga-selejtezőn hét sárga lapot és egy pirosat osztott ki, ezt követően a Szerbia–Írország világbajnoki selejtezőn hat alkalommal mutatta fel a sárga lapot, valamint a szerbek számára megítélt egy büntetőt is. Nem aprózta el a lapokat Paris Saint-Germain – Arsenal és a Manchester City–Barcelona Bajnokok Ligája-csoportmeccseken sem. Előbbin négy sárgát és két pirosat, utóbbin öt sárga kártyát osztott ki.

Kassai októberben közreműködött egy szaúd-arábiai Pro League-mérkőzésen is, amelyen öt alkalommal fegyelmezett sárgával. Ha az adatokat összegezzük, akkor kiderül, hogy a magyar játékvezető külföldön sem szívbajos, ha fel kell mutatni a lapokat, az őszi öt nemzetközi mérkőzésén összesen 27 sárgát és három pirosat mutatott fel, amelyek átlaga (meccsenként 5.4 sárga lap) nem sokkal marad el a fentebb közölt (6.5) itthoniétól.

Olvasói sztorik