Nemzetközi foci

Menesztették Lucas Alcarazt, a Granada labdarúgócsapatának vezetőedzőjét. A helyét az Arsenal legendája, Tony Adams veszi át az idény végéig. A 66-szoros angol válogatott Tony Adams a kispadon még nem ért el jelentős sikereket. Korábban a Wycombe Wandererst, a Portsmouth-t és az azeri Gabalát irányította rövid ideig, legutóbb 2011-ben dolgozott trénerként. Az Arsenal legendás futballistája - akinek az Emirates Stadionnál szobra áll - úgy került képbe, hogy annak a kínai cégnek az alkalmazásában áll, melynek vezetője a klub tulajdonosa. A Granada vasárnap otthon kikapott 3-1-re a Valenciától, így a spanyol élvonalban 31 fordulót követően 20 ponttal a 19., kiesést jelentő helyen áll. Az andalúziai csapat másodszor váltott edzőt ebben az idényben.
2017. 04. 11. 08:35
A Sociedad–Gijón meccsel zárult a spanyol LaLiga 31. fordulója. A nemzetközi szereplésért csatázó hazaiak magabiztos sikert arattak a kiesés elől menekülő vendégek ellen: 3-1-re győztek, ezzel lezárták öt mérkőzés óta tartó nyeretlen szériájukat. Juanmi kilőtte a rövidet (2-0) Mindenkit meglepett a Gijón-gól
2017. 04. 10. 22:47
Igen gólgazdag meccset játszott az Ajaccio és a Lens a francia másodosztály 32. fordulójának zárómeccsén. A félidei 3-5 után végül hat gólt lőve nyert (3-6) a vendég Lens, mely így visszavette a feljutást érő második helyet a tabellán. Az első negyvenöt percben esett nyolc gól miatt alighanem a fogadóirodák bundafigyelő-algoritmusai már vizsgálják a fogadásokat, főleg, mivel a vendégeknek két tizenegyes is járt a meccs során – egy az első, egy a második félidőben. A szezonrekord egyébként megdőlt: januárban az Amiens–Strasbourg (3-3) mérkőzésen hat gól esett az első félidőben, eddig az vezette ezt a statisztikát.
2017. 04. 10. 22:36
Az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada közösen pályázik a 2026-os világbajnokság rendezésére. A három ország sportági szövetségének képviselői hétfőn jelentették be szándékukat. A tervekről az derült ki, hogy a vb nyolcvan meccse közül hatvanra, a negyeddöntőtől kezdve pedig az összesre az Egyesült Államokban kerülne sor, azaz Kanada és Mexikó tíz-tíz találkozónak adna otthont. A 2026-os vb lesz az első, amelyen a jelenlegi 32 helyett már 48 válogatott vesz majd részt. A trió jó esélyekkel indul, mivel a nemzetközi szövetség (FIFA) szabályai szerint a következő két világbajnokság helyszíne miatt 2026-ra Európából és Ázsiából nem várnak pályázatot, vagy legalábbis csak akkor nyerhetnek, ha máshonnan nem érkezik megfelelő pályázat. A pályázati eljárást várhatóan még ebben az évben megindítja a FIFA, amely a tervek szerint 2020-ban jelöli ki a 2026-os házigazdát. Az észak- és közép-amerikai térségben legutóbb 1994-ben rendeztek vb-t, akkor az Egyesült Államok látta vendégül a futballvilágot. A 2018-as vb-nek Oroszország, a 2022-esnek Katar ad otthont.
2017. 04. 10. 22:02
vb
Az egyik legjobb formát mutatja Európa-szerte, a Torino FC támadója, Andrea Belotti, aki a Sky Italyának nyilatkozva elárulta: bizonytalan jövőjét illetően. A 23 éves olasz támadó minden sorozatot figyelembe véve már huszonhat gólnál és öt gólpassznál jár a 2016-2017-es szezonban, ugyanakkor torinói klubja kivásárlási árát százmillió euróban határozta meg. Több külföldi klubot, köztük a Manchester Unitedet és a Chelsea-t is a játékos elsőszámú kérőjeként emlegetik, sajtóhírek szerint nyári klubcseréjére egyre nagyobb esély nyílik. – Jelenleg a Torino játékosa vagyok, de azt nem tudom, a jövőben melyik klubot erősítem majd – így Bellotti.
2017. 04. 10. 18:29
A Squawka Football legfrissebb grafikájából kiderült, hogy az öt európai topbajnokság (LaLiga, Premier League, Ligue1, Serie A, Bundesliga) pillanatnyi legeredményesebb játékosa – ha nem számoljuk a büntetőket – a dortmundi Pierre-Emerick Aubameyang a maga 24 góljával, holtversenyben a barcelonai Luis Suárezzel. A duót a 23 találatnál járó R. Lukaku, A. Belotti L., Messi, E. Dzeko négyes követi. Most non-penalty goals in Europe's top 5 leagues 2016/17:P. Aubameyang (24)L. Suarez (24)R. LukakuA. BelottiL. MessiE. Dzeko (all 23) pic.twitter.com/ypaxzpPF6a— Squawka Football (@Squawka) 2017. április 9.
2017. 04. 10. 17:55
A merseyside-i rendőrség megerősítette, hogy az Everton középpályása, Ross Barkley látható azon a videófelvételen, amin egy férfi éppen leüti a 23 éves játékost egy liverpooli bárban hétfő hajnalban - írja a Telegraph. Barkley vasárnap délután még fontos szerepet játszott az Everton 4-2-es győzelmében a Leicester elleni bajnokin, az esti ünneplés pedig úgy tűnik, hogy hajnalig tartott és nem ért jó véget. A rendőrök egyelőre még nem azonosították a férfit, aki behúzott egy nagyot a 22-szeres válogatott középpályásnak.
2017. 04. 10. 14:48
- Május 24-én - az angol bajnoki szezon zárását követően három nappal - Sydneyben, az élvonalbeli FC Sydneyvel játszik barátságos mérkőzést a Liverpool labdarúgócsapata. - Ez egy hihetetlen lehetőség, a Sydney FC a világ egyik legnagyobb labdarúgóklubja ellen játszhat" - mondta az ausztrál együttes elnöke, Scott Barlow. Hozzátette, az egyesület életében történelmi pillanat lesz a találkozó, hiszen Sydney mellett egész Ausztráliát is képviselhetik. - Ez kimondhatatlanul büszkévé tesz minket - nyilatkozta. Az idén fennállásának 125. évfordulóját ünneplő Liverpool nagy népszerűségnek örvend Ausztráliában, ahol becslések szerint mintegy 2,3 milliós a rajongótábora. A barátságos összecsapást a 83 500 néző befogadására alkalmas ANZ Stadionban, a korábbi olimpiai stadionban rendezik meg. A Liverpool az elmúlt négy évben kétszer már vendégeskedett Ausztráliában: 2013-ban 95 000 ezer néző előtt játszott a Melbourne Victoryval, 2015-ben pedig Brisbane-ben az Adelaide Uniteddal. Mindkét meccset 2-0-ra nyerték meg az angolok. A Liverpool a 32. fordulót követően a harmadik helyen áll a Premier League-ben, míg a Sydney FC alapszakasz-győztesként várja az április 29-i ausztrál bajnoki elődöntőt.
2017. 04. 10. 14:32
Olvasói sztorik