Nemzetközi foci

Péntek késő délután újabb felkészülési mérkőzést várt Dárdai Pál Hertha BSC-jére. A berliniek az FC Anker Wismar elleni összecsapáson Rekik kiállítása révén hiába kerültek emberhátrányba már a 9. percben, végeredményben 5-1-re nyertek. A vezetőedző nagyobbik fia, ifjabb Dárdai Pál (32) a szünetben, 0-1-es állásnál állt be, ekkor sort cserélt a magyar szakember. 85' Da ist das 5:0! Einen schönen Pass von #Duda veredelt @sinan_kurt_24! #hahohe pic.twitter.com/5PpViZUCae— Hertha BSC (@HerthaBSC) 2017. július 21.
2017. 07. 21. 19:26
Az Internazionale brazil csatára, Gabriel Barbosa ‒ közismert becenevén Gabigol ‒ tavaly a Santosból érkezett 30 millió euróért, de Milánóban egyelőre nem sikerült számára az áttörés, hiszen mindössze tíz meccsen szerepelt és egy gólt lőtt. Olasz sajtóhírek szerint a Fenerbahce egyre közelebb van a fiatal játékos megszerzéséhez, ám az Inter mestere, Luciano Spalletti így nyilatkozott a játékos jövőjéről. – Gabigol az elmúlt időszakban nagy figyelmet kapott, nincs könnyű helyzetben. Elsősorban magának kell bizonyítania. A Schalke elleni barátságos mérkőzésen tőle is láttam pozitív jeleket. Válaszokat várunk végre tőle – így az olasz mester. Spalletti: "Gabigol? Non è che devo valutare tutti i giocatori alle amichevoli. Conta..." - https://t.co/9eAFkwWVt9 pic.twitter.com/62GqAWeH1o— FcInter1908 (@FcInter1908it) 2017. július 21.
2017. 07. 21. 18:21
A Liverpool FC vezetőedzője, Jürgen Klopp legfrissebb nyilatkozatában azt hangsúlyozta: Philippe Coutinho nem eladó. A Sky Sports csütörtökön úgy értesült, hogy az FC Barcelona a következő napokban 70 millió fontos ajánlatot készül tenni a brazil játékosért. A 25 éves támadó középpályás januárban öt és fél éves megállapodást kötött a vörösökkel, amely nem tartalmaz kivásárlási záradékot. – Phil nem eladó, hiszen nagyon-nagyon fontos játékosa a klubnak. Különbséget jelent a pályán, ha egészséges és rendelkezésünkre áll, maximálisan ragaszkodunk hozzá. Coutinho kivételes képességű játékos, ugyanakkor még mindig nagyon fiatal, így tovább fejlődhet – mondta a német mester.
2017. 07. 21. 13:22
Olvasói sztorik