Nemzetközi foci

A TalkSport beszámolója szerint a Manchester United és a Manchester City is harcba száll, hogy a nyáron leigazolja az AS Roma védőjét, Antonio Rüdigert. A 24 éves német válogatott középhátvéd súlyos sérülése után összesen 24 tétmérkőzésen lépett pályára az olasz csapatban a mostani szezon során, és a hírek szerint a Bayern München, illetve a Chelsea is érdeklődik a 15 millió euróra taksált Rüdiger iránt.
2017. 03. 09. 14:03
Xabi Alonso csütörtökön a Bayern München honlapján bejelentette, hogy a szezon végén visszavonul. „Nem volt könnyű döntés, de azt hiszem, eljött az idő. Mindig azt gondoltam, jobb lenne mielőbb visszavonulni, mintsem késlekedni. Továbbra is remekül érzem magamat, mégis úgy vélem, ez a megfelelő pillanat” – nyilatkozta a spanyol középpályás. „A lehető legmagasabb szinten akartam befejezni a karrieremet, márpedig a Bayern a legmagasabb szintet képviseli. Hihetetlenül büszke és boldog vagyok, hogy Münchenben játszhatok, és a Bayern-család része lehetek” – tette hozzá. A 35 éves Xabi Alonso korábban a Liverpool és a Real Madrid együttesét is erősítette, Németországba 2014-ben igazolt. Pályafutása során kétszer nyert Bajnokok Ligáját és Európa-bajnokságot, egyszer pedig világbajnokságot. Bajnok volt a spanyol és a német ligában is. „Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen nagyszerű lesz a pályafutásom. Remélem, további sikerek várnak rám a befejezés előtt” – mondta.
2017. 03. 09. 12:01
A Barcelona együttese le akarja igazolni a Southampton jobb oldali védőjét, Cédric Soarest - adta hírül a The Sun. Az angol klubnál nem zárkóznak el attól, hogy eladják a 25 éves portugál válogatott bekket, ha megfelelő ajánlat érkezik érte. A katalánoknak Soares az egyik legfőbb nyári célpontja és a Szentek egy 25 millió fontos ajánlatra már rábólintanának.
2017. 03. 09. 10:40
Frappáns nyilatkozattal rukkolt elő a szerda esti történelmi továbbjutás után a Barcelona klasszis védője, Gerrard Piqué. A világ- és Európa-bajnok középhátvéd arra számít, hogy a Barca-szurkoló párok romantikus keretek között ünneplik meg a katalánok PSG elleni 6-1-es sikerét. - A barcelonai kórházaknak több nővért kell alkalmazniuk a következő kilenc hónapban, ugyanis ma este rengetegen fognak szerelmeskedni - mondta a meccs után Piqué.
2017. 03. 09. 09:25
A Premier League huszonnyolcadik fordulójában a Manchester City a Stoke Cityt fogadta. A második hely visszaszerzésére mindenképpen három pontra lett volna szüksége Pep Guardiola csapatának, ám az első félidőt átaludták. Csupán három kísérlete volt a manchesterieknek az ebben a játékrészben, kaput pedig mindössze egy lövés talált. A fordulás után sem sikerült feltörnie a Stoke védelmét a hazaiaknak, pedig erre David Silvának, Otamendinek, a ráadásban pedig Iheanachónak is meg volt a lehetősége. A City azonban a második félidőben is rosszul célzott, a kilenc próbálkozásból egy sem talált kaput. Így gól nélküli döntetlennel ért véget a találkozó, Agüeróék így maradtak a harmadik helyen a bajnokságban.
2017. 03. 08. 23:18
Olvasói sztorik