Varga Barnabás nem finomkodott a Ludogorec 3-0-ás legyőzését követően: az idény két legfontosabb mérkőzésének nevezte a Qarabag elleni párharc találkozóit, melyek arról döntenek majd, melyik csapat indulhat a Bajnokok Ligája, és melyik az Európa Liga alapszakaszában. A válogatott csatár kijelentésével nehéz lenne vitatkozni, és a sportszakmai oldalon túl nem lehet figyelmen kívül hagyni az anyagiakat sem, márpedig az előző szezonban a BL-ben nyolcból nyolc vereséggel záró Slovan Bratislava majdnem ugyanannyit keresett (21,9 millió euró) az európai szereplése során, mint a Konferencia Ligát megnyerő Chelsea (22 millió euró)…
Nem néztem vissza a három évvel ezelőtti párharcot a Qarabag ellen, mert teljesen más meccs lesz. Mindkét csapatnak új edzője és új játékosai vannak. Egy korábbi James Bond-film sem ugyanolyan, mint az előző
– ezt pedig már Robbie Keane mondta a hétfői sajtótájékoztatóján, amikor arról kérdezték, hogy visszanézte-e esetleg a két csapat három évvel ezelőtti, egymás elleni mérkőzéseit, amikor az azeriek a hazai 3-1-es sikerük után Budapesten 1-1-es döntetlent értek el.
Az ír edző jogosan horkant fel a kérdésen, ugyanis elég csak rápillantani a Ferencvárosra: a Sztanyiszlav Csercseszov-féle csapatból nem sokan maradtak a zöld-fehérek keretében (Dibusz Dénes, Botka Endre, Adama Traoré, Kristoffer Zachariassen és a kölcsönben visszahozott Lisztes Krisztián), miközben a kispadon is nagy volt a mozgás és Keane azóta már a negyedik vezetőedző az FTC élén. Közben az azerieknél is jelentős játékosmozgás történt, többek között Júlio Romao is a Fradiba igazolt a Qarabagtól, ahol állandóságot csak a tréner, Gurban Gurbanov jelenti.
A Qarabag a kezdeti bukdácsolások óta megtalálta a számításait az európai selejtezőkben, a csapat 2014 rendszeresen főtáblára jut valamely sorozatban. A közelmúltban ugyanakkor hullámzóan teljesített:
- A Fradi 2022-es kiejtését követően sem jött össze a BL-indulás, az Európa Ligából csoportharmadikként (a görög Olympiakoszt megelőzve) a Konferencia Liga rájátszásába pottyant, ahol tizenegyesekkel elbukott a Genttel szemben.
- Egy évvel később már a Bayer Leverkusen mögött a második helyen végzett az Európa Liga csoportkörében, majd az egyenes kieséses szakasz első párharcában nagy meglepetésre túljutott a portugál Bragán, és a Leverkusen elleni nyolcaddöntős párharcát úgy bukta el, hogy a németországi visszavágó rendes játékidejének végén még továbbjutásra állt, de Patrik Schick a 93. és a 97. percben is betalált és továbblőtte csapatát.
- Az előző szezonban finoman szólva is lebőgött a Qarabag, amely tök utolsó lett az átalakított Európa Liga alapszakaszában, nyolc forduló alatt mindössze egy győzelme volt hét vereség mellett – bár azt a Blodö/Gimtet sikerült megverni, amely azért elődöntőig jutott később. Mindenesetre a 20 kapott gól és a mínusz 14-es gólarány is a legrosszabb volt a mezőnyben.

A Qarabag kényelmes útvonalon jutott el odáig, hogy a Ferencváros ellen a BL-főtábláért küzdhessen: az ír Shelbourne ellen 4-0-val lépett tovább, az északmacedón Shkendiját pedig összesítésben 6-1-re páholta el. Eközben el sem kezdődött még az azerbajdzsáni klubszezon, ezért nem is kellett igazán megerőltetnie magát a csapatnak, de lassacskán felveszi a ritmust az együttes.
Ebben a szezonban a Qarabag első három Bajnokok Ligája-meccse egyáltalán nem volt meggyőző. A játékosok azonban kezdik megtalálni a ritmusukat, ez látszott a Shkendija elleni 5-1-es győzelemben is. Az új játékosok beilleszkedése is időbe telik, még nem pörög teljes fordulatszámon a csapat
– mesélte lapunknak Fuad Alakbarov, azerbajdzsáni-skót újságíró, aki 2001 óta figyeli a helyi liga eseményeit, szakcikkeket is publikált, valamint az UEFA eseményein hivatalos tolmácsként is dolgozik, így testközelből figyelhette az eseményeket. Elmondása szerint nagyon szoros párharcra van kilátás, de Azerbajdzsánban pozitívan látják az esélyeket.
„Feszült és kiélezett mérkőzésekre számítok, az eredmény valószínűleg attól függ majd, melyik csapatnak jobb a helyzetkihasználása. Nem hiszem, hogy a játékosoknak külön motivációra lenne szükségük, hiszen csak egy lépés választja el őket attól, hogy részt vehessenek a világ egyik legnagyobb tornáján” – mondta szakértő, aki a stabil védekezésre hívta fel a figyelmet.
„A Qarabag továbbra is kihívásokkal küzd a támadásban, a problémát az okozta, hogy Juninho a Flamengóba igazolt, ezért szívesen igazolna egy csatárt a klub. Ugyanakkor a védekezése továbbra is erős pontja a csapatnak, a mindössze 21 éves középpályás, Hikmat Jabrayilzade pedig figyelemre méltó játékos, hatalmas potenciál van benne! Ha továbbra is keményen dolgozik, fényes jövő előtt állhat. Összességében úgy vélem, a Qarabagnak jobb a védekezése, míg a Fradinak jobb a támadójátéka”.
A legtöbb ember úgy gondolja, hogy a Qarabag legyőzi a Ferencvárost, a legutóbbi eredmény alapján, ugyanakkor a játékosoktól a szurkolókig senki sem becsüli alá a magyar bajnokot, mindenki elismeri, hogy harcias csapatról van szó
– avatott be minket Alakbarov a részletekbe.
Régi ismerősök térnek vissza a Groupama Arénába
Akad a riválisnál néhány olyan labdarúgó, akit a kilencedik kerületben is jól ismernek. Ilyen a brazil Kady Borges is, aki meglehetősen zajos körülmények között távozott februárban: a Transfermarkt adatai szerint kétmillió euróért vásárolt támadóval fél év után bontott szerződést a Ferencváros, ingyen térhetett vissza korábbi csapatához, a Qarabaghoz, ahonnan cserébe Júlio Romao érkezett, szintén ingyen. Kady később azt mondta, a feje felett döntötték el az átigazolását a Fradinál, amit viszont árnyalt Hajnal Tamás sportigazgató szerint senkit nem kényszerítettek semmire.

Bárhogy is történt a színfalak mögött, a brazil támadó Azerbajdzsánba igazolt, ahol 15 bajnokin hat gólig és hat gólpasszig jutott, míg a kupában négy találkozón egy asszisztja és egy találta volt. A mostani BL-selejtezőben egy-egy gólja és gólpassza van.
„Kady továbbra is Azerbajdzsán egyik legnépszerűbb futballistája, aki folyamatosan kiváló formában van. Nagyon erős játékkapcsolatot alakított ki Marko Jankoviccsal, a sebessége rendkívül sok gondot okoz az ellenfeleknek. Ha nem is nála van a labda, megterheli annyira a védőket a sok-sok futás és párharc annyira, hogy teret nyerjen a társainak, meghatározó tagja a csapatnak” – tudtuk meg Alakbarovtól, aki szerint jobban járt a cserével a Qarabag.
Kady kiegyensúlyozottabban teljesít, mint Romao. Amikor a Fradiba igazolt, akkor volt a csúcsformában, ezért nagyon meglepő volt a távozása. Ugyan Azerbajdzsánban nagyon jó játékosként tartották számon, időnként rossz döntéseket hozott a pályán.

Szintén a Qarabagot erősíti egy másik korábbi FTC-játékos, Samy Mmaee. A marokkói középhátvéd 2024 nyarán hagyta el a Fradit, majd a Dinamo Zagrebbel BL-főtáblára is jutott. Nem sikerült beverekednie magát a horvát csapat kezdőjébe, de így sem zárt rossz idényt, három BL-főtáblás meccset is végigjátszott, sőt a hősiesen 2-1-re megnyert Milan elleni találkozó volt az egyik ezek közül. A bajnokiknak viszont a felén se jutott szóhoz, ezért került kölcsönben a Qarabaghoz.
„A közönséget lenyűgözte a játékintelligenciája és a passzai. Meghatározó pillanatokban nyugtatja a játékot, ráadásul okosan kerüli ki, hogy túl nagy nyomás alá kerüljön labdával. Noha fizikailag még nem érte utol magát, mindenki biztos benne, hogy a legjobb verzióját még nem láttuk” – értékelt Alakbarov.
Jó úton a magyar futball, de nem egy Horvátország
Júniusban épp Azerbajdzsánban vendégeskedett a magyar válogatott, ezen az összecsapáson nem brillírozott, de így is 2-1-re nyert. Egymást követő három Európa-bajnokságon is járt Marco Rossi együttese, amit Azerbajdzsánban is figyelemmel kísérnek és úgy vélik, hasonló utat lehet bejárni, mint a magyarok.
„Úgy gondolom, hogy a magyar labdarúgás jó úton halad. Bár vannak kiemelkedő játékosok, mint Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos, mégis szűkös az általános játékosállomány, amiből válogatni lehetne. Ez megnehezíti, hogy egy olyan erős csapat épüljön, amelyben minden pozícióban hasonlóan jó játékosok vannak. Az elmúlt évek bebizonyították, hogy nincsenek már könnyű ellenfelek a modern labdarúgás világában, mindenhol felgyorsult a fejlődés, ezzel pedig tartani kell a lépést” – magyarázta Alakbarov.

„Nagyobb beruházásokra lenne szükség az utánpótlás labdarúgásba, a grassroots szintjére, hogy megoldódjon a helyzet. Úgy gondolom, hogy Azerbajdzsán és Magyarország is tanulhatna az olyan nemzetektől, mint például Horvátország, amely méretétől függetlenül folyamatosan kiváló minőségű játékosokat nevelt ki, lenyűgöző klubokkal büszkélkedhet, és olyan nemzeti csapattal rendelkezik, amely intenzitásáról és harci szelleméről ismert.”
Az újságíró szerint jól ismerik a Ferencváros nevét Azerbajdzsánban is, különösen a szurkolótábora miatt. Ugyanakkor óva intette a zöld-fehéreket, hogy azt gondolják, lefutott a párharc.
„A Fradi-szurkolók rendkívül hangosak, az európai mérkőzéseken alaposan feltüzelik a stadiont. Ez a hangulat valóban figyelemre méltó. Robbie Keane kiváló munkát végzett a Ferencvárosnál, de
a Qarabag sokkal nehezebb kihívást jelent majd, mint a Ludogorec. Az azeri csapat tavaly 7-2-re győzte le a bolgárokat és a Bajnokok Ligája szintjén a csapatoknak folyamatosan meg kell tanulniuk megbirkózni az ilyen félelmetes ellenfelekkel.
A Fradi-Qarabag párharc első mérkőzését kedden rendezik Budapesten, a visszavágó jövő szerdán lesz Bakuban. A párharc győztese a Bajnokok Ligája főtáblájára jut, míg a vesztese az Európa Ligában szerepelhet.

