Azok után, hogy a Ferencváros labdarúgócsapata kedden szerződést bontott Kady Borgesszel, felröppent a hír, hogy a Qarabagba távozott játékosért egy másik érkezik az azeri együttestől.
Nos, a hír valóban igaz: a Fradi szerdán bejelentette Júlio Romao szerződtetését a hivatalos honlapján.
A középpályásként bevethető játékos 1998. március 29-én született a brazíliai Belford Roxóban, pályafutását az Athletico Paranaense utánpótlásában kezdte, majd a Ponte Pretához, utána pedig a Santa Cruzhoz igazolt. A felnőttek között végül már Portugáliában, a Santa Clara együttesében mutatkozott be, ahol összesen 27 találkozón lépett pályára.
2022-ben csatlakozott a Qarabaghoz, 120 alkalommal ölthette magára az azeri klub mezét, két gólja mellett három gólpasszt jegyzett. Két és fél év alatt két bajnoki címet és egy kupát nyert a csapattal, valamint háromszor szerepelt az Európa Liga főtábláján.