Nemzetközi foci

Új csapatának bemutató sajtótájékoztatóján olyan kérdést kapott Marko Arnautovic, hogy elsírta magát

crvenazvezdafk.com/
crvenazvezdafk.com/

Könnyesre sikerült Marko Arnautovic bemutató sajtótájékoztatója a Crvena zvezdában.

Az osztrák csatár az Internazionalét elhagyva két évre írt alá a belgrádi klubhoz, pénteken pedig hivatalosan is bemutatta őt új csapata. Arnautovic elmondta, hogy nem akar ígérgetni, inkább tettekkel bizonyítaná, mire képes, sőt úgy tervezi, hogy ebből az együttesből vonul majd vissza. A sajtótájékoztató váratlan fordulata volt, hogy valaki a korábbi edzőjéről, a szerb Sinisa Mihajlovicról kérdezték, aki 2022-ben súlyos betegség következtében meghalt. Arnautovic azonnal sírva fakadt a név hallatán.

Ez egy nagyon nehéz kérdés. Sinisa a testvérem, az apám, a mentorom volt. Minden beszélgetésünkben a Zvezdáról beszéltünk, erről a pillanatról itt, és mondhatom, mindenki boldog volt. Ez az igazolás nagyon megható számomra, az elmúlt három napban többet sírtam, mint egész életemben

– mondta a futballista.

Arnautovic többek közt megfordult a Werder Bremenben, a West Hamben, az Interben és a Bolognában, legutóbbiban volt Mihajlovic az edzője.

Kapcsolódó
Topligába igazolt a Szaúd-Arábiában reptéren hagyott hátvéd
Egy fölösleges utazásból szintlépés lett.
Olvasói sztorik