Gianluca Ricci / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Nemzetközi foci

Meghalt Sinisa Mihajlovic, akinek szabadrúgásaitól rettegtek az ellenfelek

53 éves korában, súlyos betegség következtében meghalt Sinisa Mihajlovic, a hírt a családja is megerősítette. Az egykori kiváló védő, majd edző 2019-ben közölte, hogy leukémiát diagnosztizáltak nála, több kemoterápiás kezelésen is csontvelő-átültetésen is átesett betegsége miatt. A napokban ismét kórházba került Rómában, december 16-án, pénteken a szerettei körében hunyt el.

Szívünkben örökké élni fogsz – búcsúzott korábbi edzőjétől a Bologna:

Mihajlovic 1969. február 20-án született Vukováron, a helyi utánpótlást végig járva már 17 évesen bemutatkozott a Borov első csapatában. 1988-ban a Vojvodinához igazolt, amellyel jugoszláv bajnoki címet nyert, majd a Crvena zvezdánál folytatta, ahol két bajnoki cím és BEK-győzelemig (a döntőben a büntetőpárbajban ő is lövésre vállalkozott és nem hibázott), valamint Interkontinentális Kupa-sikerig vitte.

1992-ben igazolta le az AS Roma és a következő 14 évben Olaszországban játszott, a fővárosiak mellett erősítette a Sampdoriát, a Laziót és az Intert is a rendkívüli rúgótechnikájáról és remek passzairól is ismert védő. A Serie A-ban összesen 315 mérkőzésen lépett pályára, 38 gólja (ebből 28 közvetlenül szabadrúgásból, ami rekord) és 39 gólpassza volt az olasz élvonalban. A Scudettót kétszer, az Olasz Kupát négyszer emelhette magasba. A Lazióval KEK-et is nyert.

63-szoros jugoszláv válogatott, játszott (és gólt is szerzett) az 1998-as világbajnokságon, valamint a 2000-es Európa-bajnokságon. Tízszer volt eredményes a válogatottban.

Játékos-pályafutását követően edzősködött, dolgozott a a többi közt a Fiorentinánál és az AC Milannál is, még a szerb válogatottat is irányította. Utolsó klubja a Bologna volt, a csapat még vele kezdte a szezont, szeptember 6-án távozott a klubtól.