Ennek a szezonnak már semmi értelme. Befejeztük a készülést, nem tér vissza egy csapatunk sem, zárt kapuk mögött zajlanak a meccsek, ráadásul a sportolók egészségét is veszélyeztetik. Számomra a folytatás őrültségnek tűnik! Ha rákényszerítenek minket, hogy játsszunk, hajlandó lennék nem pályára küldeni a csapatot, de csak a bresciai polgárok és a szeretteik iránti tiszteletből. Akik már nem is lehetnek jelen
– mondta Massimo Cellino elnök 2020-ban, amikor a Brescia utoljára az olasz élvonalban szerepelt.
Az idézett megszólalása a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt idényben született, de ekkor még nem tudhatta az üzletember, hogy
A 114 éves múltra visszatekintő egyesület ellen ugyanis június nyolcadikán csődeljárást indított az olasz szövetség (FIGC). A pályán elért eredmények alapján ugyan megőrizte volna a másodosztályú tagságát, azonban egy pitiáner ügy miatt előbb pontlevonással sújtották, amivel a Serie C-be hullott volna, majd a tulajdonos közölte, hogy inkább be sem nevez a következő szezonban a bajnokságra. Ez végül így is történt, a patinás klub csupán hárommillió euró miatt süllyed el, talán végleg.
Baggio, Marek Hamsík, Guardiola és a magyarok
A Brescia, bár nagy tradíciókkal rendelkezik, nem a sikerei miatt számít fontos szereplőnek az olasz futball történelmében. A klubot 1911-ben alapították, két évvel később pedig már az első osztályban szerepelt, sőt, tagja volt a Serie A-t megalapító csapatoknak is 1929-ben. Ennek ellenére sokkal több évet töltött a Serie B-ben (hatvanhatot), mint az élvonalban (harminchármat), viszont így is megsüvegelendő, hogy fennállása során mindössze kétszer esett ki a harmadosztályba: 1938-ban és 1982-ben.
A klubtörténet kevés trófeát tudhat magáénak, legnagyobb sikere, hogy 1994-ben az úgynevezett Anglo-Italian Cupot megnyerte. Ezen a tornán, ahogy a neve is sejteti, angol és olasz klubok játszottak egymással. Ugyan mára megfeledkezett róla a közvélemény, kétszer is talpra állították a kezdeményezést, mígnem 1996-ban végleg feladta a két nemzet, hogy tető alá hozza a tornát, mivel a résztvevő csapatokban és az időpontban sem tudtak megegyezni.
Beszédes, hogy egy ilyen torna megnyerése számít a klub csúcsteljesítményének, de azért nem illik átnézni a Brescián. A kétezres években ugyanis a világbajnok Roberto Baggio vezérletével megtáltosodott a lombardiai alakulat. Egy Serie A-ban szerzett hetedik hellyel bekerült az Intertotó Kupába, amelynek döntőjéig meg sem állt, ahol a Paris Saint-Germain csak idegenben lőtt góllal tudta legyőzni. Ekkoriban ugyanis a fináléban is oda-vissza vágó formájában bonyolították a tornát, a párizsi gól nélküli döntetlent pedig a bresciai 1-1 követte.
Baggio négyéves bresciai pályafutása alatt a klub a leghosszabb ideig maradt egyhuzamban a Serie A-ban, pedig előtte negyven évig nem sikerült a feljutást követő idényben benn maradni. A klub valaha volt legnagyobbjának tartják, a 10-es mezét vissza is vonultatta az egyesület. De Baggio mellett még több nagy egyéniség is megfordult a Bresciában:
- az Európa-bajnoki ezüstérmes és vb-győztes Andrea Pirlo karrierje itt kezdődött 1994-ben, mielőtt több kölcsönszerződést követően az Interhez került,
- Pep Guardiola a barcelonai éveket követően húzott le egy szezont Bresciában, sőt, még egy újabb félévre visszatért 2003-ban,
- 2004-ben Marek Hamsíkot is a Brescia szúrta ki a Slovan Bratislavában, a középpályás három évet töltött a lombard egyesületnél, mielőtt a nagy sikerei helyszínére, Nápolyba került volna.
- De említhetnénk a 47-szeres olasz válogatott, szintén vb-győztes Luca Tonit is, aki 2001 és 2003 között erősítette a csapatot,
- vagy épp a magyar válogatott szövetségi kapitányát, Marco Rossit, aki öt idény alatt 164-szer lépett pályára a csapat színeiben.
Nem csak a válogatott jelenlegi edzőjének pályafutása az egyetlen magyar szál a klubnál: Schöffer Imre (1921-1923, 1928-1932), Payer Imre (1923-1925), Hlavay György (1932-1935), Bánás József (1942-1944), Senkey Imre (1948-1950) és Sárosi György (1960-1961) is irányította a csapatot. Játékosként megfordult Vass Ádám, Varga Roland, Feczesin Róbert és Szőke László is a klubban, így aztán sokan emlékezhetnek jó szívvel erre az egyesületre.
Mindezt azért érdemes ilyen részletességgel felidézni, hogy mindenki átérezhesse annak a szégyenteljes eseménysornak a súlyát, amely miatt most megszűnik ez a klub.
A babonás tulaj szándékos csődje
Akkor még nem lehetett tudni, de utólag úgy tűnik, a Brescia sorsa 2017-ben pecsételődött meg, amikor Massimo Cellino lett a tulajdonosa, egyben elnöke is. Az üzletembert korábban a Cagliari első embereként ismerhették Olaszországban, ám az a projektje aligha nevezhető sikeresnek. Cellino ugyanis új stadiont akart felhúzni a csapatának, ám hosszú tervezgetés után kiderült, hogy túl közel lett volna a reptérhez, ezért nem került sor az építkezésre – addigra viszont már elkészült az új edzőközpont.
A Cagliari tulajdonosa kártérítést követelt és azt szajkózta, hogy valójában a reptér, amely terjeszkedni akar, torpedózta meg szándékosan a stadion tervét. Az ügy annyira elmérgesedett, hogy a város polgármesterét és Cellinót is letartóztatták sikkasztási kísérlet és ideológiai hamisítás gyanújával, a hosszú pereskedés végén nem jutott eredményre a bíróság sem.
Nem csak a szardíniai klubnál végzett munkája miatt került a hírekbe, 1996-ban a meglévőnél kevesebb búzakészlet megvásárlásával vádolták a cégét, míg 2001-ben könyvelési csaláson kapták. Két évvel később bejelentette, hogy kiad egy dokumentumot a labdarúgásról, amely számos súlyos tényt tár fel a sportág működésének hátteréről. Ez a kiadvány a mai napig nem látott napvilágot. Cellino 2005-ben beismerte, hogy jogtalanul részesült európai támogatásban a gabonatermékek exportja kapcsán, azóta pedig kétszer is súlyos adócsaláson kapták. Ezeket szem előtt tartva érthető, miért nem rá esett a választás, amikor a West Ham Unitednél új tulajdonost kerestek.
A Leeds United már elnézőbbnek bizonyult, így a klubban Cellino 2014-ben többségi tulajdonrészt vásárolt, de nagyon hamar, három év után kicsekkolt ebből a vállalkozásából is – komoly eredmények nélkül. Ezek után érkezett meg a Bresciához, ahol ugyanúgy kezdett hozzá a munkához, mint 1992-ben a Cagliarinál: meg akarta újítani az infrastruktúrát. Új stadionra ezúttal nem került sor, de ahogyan Szardínián, úgy Bresciában is felhúzott egy vadonatúj edzőközpontot.
A problémát nem a fejlesztések, sokkal inkább Cellino személyisége okozta. Az korábban is kiderült, hogy nem könnyű ember, mivel csaknem 22 év alatt 27 edzője volt a Cagliarinál, a Bresciánál pedig nyolc idény alatt 16 szakember ült már a kispadon. Emellett rettentő babonás is, a Cagliarinál a stadionban az összes 17-es számú széket átíratta 16B-re, Paddy Kennynek pedig a rossznyelvek szerint azért kellett mennie a Leedstől, mert május 17-én született.
A Leedsnél dolgozni szakmai pályafutásom egyik legbizarrabb élménye volt. Időnként valóban úgy éreztem, mintha egy őrültekházában dolgoznék, és komolyan megkérdőjeleztem, hogy érdemes-e maradnom. A durva dühkitörései olyanok voltak, mintha egy elkényeztetett gyerekkel lenne dolgom. Kimerítő és stresszes időszak volt
– mesélte róla Graham Bean, akinek az volt a feladata, hogy tanácsadóként összekötő kapocs legyen a szövetséggel (FA), hogy minden rendben működjön.
A dühkitörések és a gyerekes viselkedés egy dolog, a hűtlen kezelés azonban már egészen más kategória. Miután felhúzta a ragyogó központot a Bresciának, máris újabb botrányba keveredett, mert felmerült a gyanú, hogy az építkezés kapcsán nem csak a kifizetésekkel, hanem az elszámolással is trükközött. Mindezt ráadásul úgy, hogy nem csak a saját vagyonát, hanem a klub tartalékát is felhasználta. A gyanút előbb büntetőeljárás, majd egy évekre elnyúló vizsgálat követte, így ideiglenesen le is mondott a tisztségéről.
A csapat megérezte a tulajdonos hiányát. Ugyan a koronavírus-járvánnyal terhelt idény végén kiesett a Serie B-be, ezt követően kétszer is a rájátszásban bukta csak el az újabb élvonalbeli szezon lehetőségét. Ezután jött Cellino botránya, a Brescia pedig apránként egyre rosszabb eredményeket ért el, amihez az is hozzájárult, hogy nem sikerült eleget költeni az erősítésekre. Az ügy vége az lett, hogy februárban arra szólították fel a tulajdonost: fizessen ki összesen nyolcmillió eurót, amit eredetileg elcsalt az építkezéskor.
„A Brescia bejelenti, hogy minden sportági és nem sportági szervet megkeres álláspontja védelmében, mivel úgy véli, hogy helyesen tartotta be a szövetségi határidőket” – érkezett a válasz, továbbá Cellino közölte, esze ágában sincs fizetni.
Ugyan valóban elment a falig, hogy bizonyítsa ártatlanságát, ám ez nem sikerült neki, a nyolcból pedig az első, hárommilliós részlet befizetésének határideje június hatodikán lejárt. A szabálytalanságok és az állítólagos tartozások miatt végül négy pontot levontak a csapattól, amely így kiesett a Serie C-be, de az elnök világossá tette, hogy nem fog benevezni sehová, mert szerinte csalók áldozata lett a klub. Ezzel lényegében saját elhatározásából megszüntette a Bresciát.
Nagyon fáj. 3 millió euróról beszélünk, ami egy Serie B-s csapat számára kezelhető összeg. Egy olyan elnök, aki nem engedhet meg magának egy ilyen összeget, nem kerülhet ilyen helyzetbe! Sajnos egy olyan dicsőséges klub, mint a Brescia, csődbe ment ennyi pénz miatt, és akik ennek a vesztesei, azok a bresciaiak. Különösen azok, akik a színfalak mögött dolgoznak, mint például az alkalmazottak és az utánpótlásban szereplők, akik egyik napról a másikra munka nélkül maradnak
– dohogott a Brescia korábbi játékosa, Antonio Filippini a Mondoprimaverának.
„Annak ellenére, hogy egy hűséges szponzorán keresztül tárgyalásokat folytatott egy amerikai alapítvánnyal, semmi sem történt, végül Cellino Londonból kikapcsolta a telefonokat, kidobta az ügyvédeket, könyvelőket és tanácsadókat, kidobta a játékosokat, a Brescia alkalmazottait és azt a néhány hívőt, akik az utolsó pillanatban keresték őt, jó hírekre várva. Az előző napokban – a szokásos dühkitörései egyikében – elkiáltott döntés valósággá vált: Cellino nem regisztrálta be a Bresciát” – számolt be az utolsó este eseményeiről a La Gazzetta dello Sport.
A napilap azt is megírta, hogy a város vezetése azonnal találkozót szervezett a környékbeli csapatokkal, hátha valamilyen módon, például egy összeolvadással még menthető a helyzet. A Gazzetta azonban szkeptikus a kérdésben, mivel nem kimondottan lelkesek a csapatok, ráadásul a helyi befektetők eddig sem akarták támogatni a Bresciát.
114 év történelmét tiporták sárba, de a Brescia nem Cellino, a Brescia mi vagyunk, és soha nem fogunk meghalni
– írta Instagram-sztorijában Dimitri Bisoli csapatkapitány.
Nehéz lenne vitatkozni az állításával. A rendőrség őrzi a klub üzletét és a sportközpontot, amely nem a Brescia, hanem egy Cellino tulajdonában lévő cég (Eleonora Immobiliare) tulajdona. Miközben a klub szurkolói a klubház előtt tüntetnek, az elnök Londonban tervezgeti egy újabb irodaház építését. Lehetett volna megoldás, de őt nem érdekelte. Ahogy a La Gazzetta dello Sport fogalmazott: „szándékosan megölte a klubot.”
A helyi közösség viszont minden követ megmozgat, talán sikerül egy új egyesülettel a régi klub örökségét továbbvinni. Az amatőr ligából, egészen mélyről indulva.
