Már nem Ange Postecoglou a Tottenham Hotspur vezetőedzője. Az ausztrál szakember mindössze két szezont töltött el a londoni klubnál, bár így is sikerült véget vetnie a Spurs trófeaínségének.
Ki kell javítanom magamat. Nem szoktam, hanem MINDIG nyerek valamit a második szezonomban egy csapatnál. Most is ezt mondom. Nem változott semmi
– mondta még 2024 szeptemberében, egy Arsenal elleni 1-0-s vereség után Postecoglu,
Humorosan hathatott mindez, ugyanis a Tottenham legendásan nem nyert semmit a közelmúltban, a legutóbbi siker a 2008-as Ligakupa-győzelem volt.
Ahogy haladt előre a szezon, egyre biztosabbá vált, hogy csak az Európa Liga lehet az, amit megnyer a Spurs. A bajnokságban csak 17. lett a csapat, az FA Kupából a negyedik fordulóban esett ki, a Ligakupában az elődöntőt veszítette el. A második számú európai kupasorozatban viszont döntőbe jutott, majd egy vacak meccsen, de 1-0-ra legyőzte a Manchester Unitedet és így készülhet a Bajnokok Ligájára majd.
Postecoglou 101 meccsen dirigálta a Tottenhamet, 47 győzelem, 14 döntetlen és 40 vereség volt a mérlege. Ugyanakkor, a Spurs drukkerei sokáig emlékezni fognak rá a trófea miatt.