Némi rosszindulattal akár roncsderbinek is keresztelhettük volna az idei Európa Liga-döntőt. A Tottenham Hotspur és a Manchester United ugyanis egyaránt újkori történelme messze legrosszabb szezonját futja: egymás mellett állnak a Premier League 17. és 16. helyén. Az elmúlt mintegy tíz évben stabilan legjobb hatba tartozó csapatokról van szó, az 1992 óta tartó PL-korszakban egyikük sem szerepelt még ennyire gyengén, legjobb esetben is a dicsőséges 14. pozícióig lopakodhatnak előrébb a tabellán. Ironikus módon az elmúlt tíz évben sokszoros PL-dobogós és egyszeres Bajnokok Ligája-döntős, örök vesztesnek bélyegzett Spurs idén került a legközelebb, hogy a 2008-as Angol Ligakupa-győzelem után ismét trófeát nyerjen.
Ange Postecoglou 2023-ban érkezett Észak-Londonba és tavaly, első szezonjában a több mint tisztességes ötödik helyen zárt. A görög-ausztrál edző ugyanazt a futballt honosította meg a Spursnél, amiért elemzők már a Celticnél, vagy az ausztrál válogatottnál is dícsérték. Guardiolához hasonlóan ő is sok vonalszélsőt használ a labdabirtokláshoz, ám a középre mozgó szélsőhátvédeknek nála legalább annyira támadó, mint biztosító feladata van. A középső, ellenfelet kicsalogató labdakihozatalok így Postecoglounál nagyon látványosak tudnak lenni. Ehhez pedig nagyon agresszív, emberfogásos letámadás dukál, néha olyan vadhajtásokkal, mint az ellenfél szabadrúgásánál félpályáig feltolt lestaktika.
Idén azonban a sérülésektől tizedelt keret nem bírta az edző játékának extrém intenzitását, és a Spurs az otthoni bajnokságban történelmi mélységekbe esett vissza. Rúben Amorim és a United vesszőfutásáról március elején már mi is írtunk, az azóta eltelt időszakban a Tottenhamhez hasonlóan egyetlen darab angol bajnokit voltak képesek megnyerni. A teljesen más elvek szerint összerakott keret úgy tűnik, továbbra sem képes idény közben átállni az Amorim-féle 3-4-3-as, főként szélső kombinációkra épülő játékra. A második számú európai kupában ugyanakkor mindkét csapat menetelt:
- A Manchester United az Athletic Bilbaót ütötte el egy hazai pályán lejátszott EL-döntőtől, bár ehhez egy korai piros lap, előtte pedig a Lyon ellen egy csodálatos Fergie-time és Harry Maguire kellett.
- A Tottenham azt az AZ Alkmaar-t és Frankfurtot fektette két vállra, akikkel a Fradi is játszott korábban az alapszakasz során. Az elődöntőben pedig az elmúlt évek norvég egyeduralkodóját, a Bodo/Glimt-et sikerült legyőzni.
Így jutottunk el a fináléba, amelyben mindkét csapat egy kicsit megmenthetett a katasztrofális idényéből, hiszen az EL-győzelem BL-indulást ér. A mérkőzés első félideje inkább egy angol másod-, vagy mostanában inkább harmadosztályú rangadóra emlékeztetett, a játék képe kicsit sem emlékeztetett arra, amit a két csapattól az elmúlt években bajnokikon megszokhattunk.
